Rendszerszintű korrupció a kaszinómutyiban is

2015. június 25. 16:30

Mára az Andy Vajna által jelentett költségvetési kiesés elérte a 10 milliárd forintot, ebből gyakorlatilag a köztisztviselői béralap rendezése is megkezdődhetett volna, akár egy általános 10 százalékos fizetésemeléssel egybekötve.

2015. június 25. 16:30
Hegedűs Lorántné
Jobbik.hu

„»Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabálytömeg, amiben élünk, véletlenül jött létre! Ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik saját maguk szempontjait.« (Lázár János)

Andy Vajna kaszinótulajdonos kormánybiztos már korábban is számos kedvezményben részesült a Fidesz-korrupció révén. Így például a Las Vegas Casino nyereségéből 1,6 milliárd forinttal kevesebbet kellett befizetnie a magyar büdzsébe, de az új oligarcháknak kedvező növekedési adóhitel révén is adókönnyítéshez jut több cége. Mára az Andy Vajna által jelentett költségvetési kiesés elérte a 10 milliárd forintot, ebből gyakorlatilag a köztisztviselői béralap rendezése is megkezdődhetett volna, akár egy általános 10 százalékos fizetésemeléssel egybekötve.

A fideszes országgyűlési képviselő, Bánki Erik által nemrég benyújtott törvényjavaslat értelmében az online kaszinójáték-piac nyertese is elsősorban Andy Vajna lesz. A módosító indítvány alapján csak azok kaphatnak online kaszinózásra koncessziót, akik már rendelkeznek kaszinókoncesszióval. Ennek a feltételnek pedig csak két ember felel meg: Andy Vajna és Szima Gábor.

Arra a kérdésre várjuk a választ, hogy vajon miért tesz ekkora gesztusokat a kormányzat Andy Vajna kormánybiztosnak. Talán azért kapta azt kitüntető címet, mert valamit visszafizet a kormánypártok kasszájába? A mostanihoz hasonló jelenségek révén egyértelműen tetten érhető azt a rendszerbe ültetett korrupció, amit most már öt esztendeje egyre olajozottabban működtet a Fidesz-kormány. Egyetlen ajándékot nem kapott meg még Andy Vajna a Fidesz-kormánytól, ez pedig a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói posztja. Nem is értjük a kormány szűkmarkúságát. Miért spórol ezen a Fidesz?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. június 25. 23:22
Kurvanehez, de egyet kell ertenem: kiepult a teljes fideszes maffiaallam...
egyetmondok
2015. június 25. 22:09
Én tisztelem Andy-t. Nem tisztelném,ha ragaszkodna ahhoz,hogy ő Vajna András,szóval,ha így kéne őt szólítani. De így,Andy-ként,hát ő egy helyes sztrovacsek.
puszika
2015. június 25. 21:58
Ugye milyen szép lenne Asszonyom,ha mind az a hazugság ami az ön száját rendszeresen elhagyja igaz lenne! De nem az! Nagytiszteletű Asszonyként gondoljon Istenére,aki nem fogja megbocsájtani bűneit,bármilyen pártpolitika nevében teszi is azt! Idézhetnék az ön vallásának könyveiből,de nem teszem,mert ezeket nap mint nap idézi a férje híveinek. Csak azon csodálkozom,hogy templomuk mennyezete még nem szakadt le!!
Akitlosz
2015. június 25. 21:30
A kormányzati tényező érdeke, hogy a homály megmaradjon. Ez nem, ez sem, ahogyan a többi korrupció sem olyan ügyek, amelyekről a hatalom nyíltan elmondhatná az igazat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!