Dunakeszi az első

2015. június 01. 11:45

A vásárlással a politika nemcsak elindította a változásokat, hanem beléjük is tenyerelt. A cég új vezetésébe Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő bizalmi köréhez tartozók kerültek.

2015. június 01. 11:45
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet

A számvevőszék általános megállapításai után nézzünk egy konkrét példát! A tekintélyes műszaki múlttal, valamint virágzó közelmúlttal rendelkező dunakeszi járműjavító újra állami kézbe került, miután a magyar állam milliárdokért megvásárolta többségi üzletrészét a kanadai tulajdonostól. Jó indok volt rá, amit a fejlesztési minisztérium jelentett be az aktus kapcsán. Azért vettük meg, hogy »a hazai járműipar a magyar gazdaság fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője legyen a közeljövőben«. Nincs olyan magyar, aki ezzel a céllal egyet ne értene, hiszen a járműjavító hasznot hajthatna Magyarországnak. Csak egyetlen példát említve, a MÁV lepukkant járműparkjában. A vásárlás óta történtekről a Magyar Nemzet pénteken beszámolt. A kép riasztó. Az üzem helyzete attól a pillanattól kezdve rohamosan romlik. A munkások nem dolgoznak, kényszerszabadságon vegetálnak. A korábbi vezetőket elbocsátották, helyükre dilettánsok kerültek a fővárosi, köztisztasággal foglalkozó vállalattól. Olyanok, akik végzettségük alapján ehhez a tevékenységhez egyáltalán nem értenek. A káosz következtében a felhalmozott műszaki tudás az enyészeté lesz. A szakértelem menekül, a műszaki igazgató, látva a helyzetet, önként távozott.

A vásárlással a politika nemcsak elindította a változásokat, hanem beléjük is tenyerelt. A cég új vezetésébe Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő bizalmi köréhez tartozók kerültek. Mellesleg olyanok, akik a magyarok hangjára is fittyet hánynak, legyen szó a járműjavító dolgozóiéról vagy lapunk újságírójáéról. Kérdéseinkre egy hang válasz sem érkezett. Látván a züllést, megállapítható, hogy bár a politikusok létszáma csökkent, a kétharmados erő eggyel mindenképpen elszámolta magát.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
valmue2,5
2016. június 09. 11:44
Töketlen Dodó Te nem ott kaptál valami vezető pozíciót?:))))))))))))))
kuwiq
2015. június 01. 14:57
Attól még, hogy a vezető nem szakirányú végzettségű, még lehetne jó menedzser. Csakhogy ejtőernyősben ritka az okos, ez már bebizonyosodott a kommunizmusban is. Viszont akkor már volt egy olyan kialakult gyakorlat, hogy a kinevezettek megtartották maguk mellett azokat a szakembereket, akik működtették a kócerájt. Mert ha nem ezt tették, akkor abból az ötvenes évekre jellemző idiotizmusok sültek ki, és az nem vezetett jóra. Viszont ennek a módszernek, illetve a hátterében virágzó felszámolóiparnak kialakult a demokratikus hagyománya, holott, mint látjuk, a cég akár működhetne is. Ezzel szemben be fog csődölni és valaki ócón megkapja az ingatlant, amit nyilván majd átsorolnak ipariból lakóövezetté stb...
Tintamin
2015. június 01. 13:13
Komolyan mondjátok, hogy korámnykirituks lap lett a MN??????? Tényleg leírják, hogy "a Fidesz lop"???? Bámulat, hogy változik a világ....
kuwiq
2015. június 01. 12:36
"Miután Szepessy Tamás megérkezett Dunakeszire, szemügyre vette a vezetés járműparkját. Nem lehetett vele elégedett, mert információink szerint első intézkedéseinek egyikeként több null kilométeres, nagy értékű szolgálati autót szereztetett be az új, FKF-től verbuvált menedzsmentnek. " "A külső kapcsolatokat építgető Devecsernek Szepessy nyilatkozata szerint – a szervezeti és működési szabályzatban (SZMSZ) foglaltakkal ellentétben – ráadásul nem is kell teljes munkaidejét a vállalkozás telephelyén töltenie. " "Osztrák forrásunk egy másik szomorú esetről számolt be: amikor a Bombardier osztrák leányvállalatának képviselői tárgyalni érkeztek Dunakeszire, a cégvezető titkárnője próbált fordítani a felek között, mert az új menedzsmentben kevesen beszélnek idegen nyelven. Ebédidőben pedig Szepessy egyszerűen faképnél hagyta tárgyalópartnereit, és – az üzleti protokollal ellentétben – külön étkezett, a délutáni folytatásra már vissza sem tért…"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!