A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság

2015. június 04. 14:49

Az természetes mindenkinek, hogy segítenünk kell a kárpátaljai magyaroknak, hiszen Ukrajnában háború van. De ugyanígy másoknak, akik háború elől menekülnek. Mikor tartjuk az emberi összetartozás napját?

2015. június 04. 14:49
Bauer Tamás
Facebook

„A mai magyar establishment ma megint anemzeti összetartozás napját ünnepli. A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. A trianoni békeszerződés kész tényeket rögzített: az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, Magyarország románok, szerbek, horvátok,szlovákok lakta területei Romániához, Jugoszláviához,Csehszlovákiához kerültek, és a határokat a háborús győztesek javára vonták meg. Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható.

Orbán, Kövér, Semjén és társaik azt hirdetik nagy lelkesen: minden magyar felelős minden magyarért.Ezt a mai Magyarországon belül sem gondolják komolyan. Erről szerintem Bogár László mondott igazat, amikor egy interjújában elmondta: két-hárommillió emberről le kell mondani, csak Orbán ezt nem mondhatja ki. A Fidesz társadalompolitikája mindenesetre ezt a felfogást tükrözi.

De miközben Orbánék azt hirdetik,hogy minden magyar felelős minden magyarért, azt is mondja Orbán,hogy ide ne jöjjön senki, és aki itt van, az is menjen haza. Nem magyar embertársainkért szerintük nem vagyunk felelősek. A szolidaritás a szavaikban megáll, ha nem is Záhonynál és Röszkénél, de Dévénynél, a Vereckei szorosnál és Brassónál.A »Határtalanul« programban a magyar diákok csak a szomszédországok magyarlakta területeire kirándulnak, ott is csak magyar iskolásokkal találkoznak. Románokhoz, szlovákokhoz semmi közül.Hát még szíriai, iraki, szomáli vagy afgán menekültekhez.

Én ezt másképp gondolom. Szerintem Magyarország az otthonunk, itt élünk, itt ismerjük a szokásokat,a nyelvet, a kultúrát, itt érezzük magunkat otthon. A hazánk Európa, és azon túl az egész földgolyó. A hazánk az a terület,amelynek lakóival sorsközösségben élünk, akkor is, ha másképp élnek, más nyelven beszélnek, mások a szokásaik. Ma ez a sorsközösség a földgolyó egésze. A románok, szerbek,szlovákok, horvátok is honfitársaink, az oroszok, angolok, németek is honfitársaink, és ugyanígy a szírek, irakiak, szomáliak,afgánok. Az természetes mindenkinek, hogy segítenünk kell akár pátaljai magyaroknak, hiszen Ukrajnában háború van. De ugyanígy másoknak, akik háború elől menekülnek.

Mikor tartjuk az emberi összetartozásnapját?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bolond Istók
2015. június 07. 16:43
A magyar nemzet egyik nagy tragédiája, hogy olyan embertelen korcsok mint apád és te tevékenykedtek és még mindig tevékenykednek az országban. Bauer te szégyentelen, orcátlan, gátlástalan mocsadék! http://mno.hu/migr_1834/lekopv.. Trianonhoz is nagyban hozzájárult a korcs fajtád. "A trianoni békeszerződés évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság." "Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható." A holokauszt évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. Aki ezt a zsidóság tragédiájának tekinti, az több jogot vindikál a zsidóknak, mint a többi nép második világháborús áldozatainak. Ez számomra nem elfogadható.
Bolond Istók
2015. június 07. 13:55
A magyar nemzet egyik nagy tragédiája, hogy olyan embertelen korcsok mint apád és te tevékenykedtek és még mindig tevékenykednek az országban. Bauer te szégyentelen, orcátlan, gátlástalan mocsadék! http://mno.hu/migr_1834/lekopve-405646 Trianonhoz is nagyban hozzájárult a korcs fajtád. A holokauszt évfordulójának ünneplése nyilvánvalóan szamárság. Aki ezt a zsidóság tragédiájának tekinti, az több jogot vindikál a zsidóknak, mint a többi nép második világháborús áldozatainak. Ez számomra nem elfogadható.
Sulammit
2015. június 05. 12:56
Az a probléma, hogy kisajátítják maguknak a szenvedés jogát. Csak ők szenvedtek, más nép nem.
2015. június 05. 12:14
Úgy látszik,a kis "körmösnek" az sem számít, ha utálják, csak sokan tegyék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!