Tisztelet a számoknak!

2015. május 08. 12:09

Mert ha egyszer egy országban a győztes mindent visz elvére épülő választási rendszer működik, csak az számít, ki nyer egy-egy választókörzetben.

2015. május 08. 12:09
Heckenast László
Messzelátó

A Liberális Demokraták a választás előtt azt ígérték, először a legtöbb mandátumot szerző párttal kezdenek koalíciós tárgyalásokat, de ez sem választási szabály. A Skót Nemzeti Párt (SNP) például eleve kizárta, hogy a Konzervatívokkal koalícióra lépjen, akár ők a legnagyobb parlamenti párt, akár nem. A Liberális Demokraták végül olyan rosszul szerepeltek, hogy jó, ha 10 képviselőjük marad, akik aligha akarnak majd bárkivel koalícióra lépni – különösen, hogy sokak szerint épp a Konzervatívokkal való együttműködésért »büntették« őket a szavazók.

A jelek szerint nem is igen lesz szükség koalícióra, mert a Konzervatív Párt – minden korábbi előrejelzést meghazudtolva – végül akár abszolút többséget is szerezhet. De ha csak néhány mandátummal maradnak el ettől, akkor sem feltétlenül kell koalíciót alakítaniuk, kisebbségi kormányként az észak-írországi Demokratikus Uniós Párt (DUP) külső támogatásával is működhetnek, és az Egyesült Királyság Függetlenségi Párt (UKIP) egy, esetleg két képviselője sem valószínű, hogy a baloldallal szavaz majd.

De még ha az 56 mandátumot szerző SNP-vel a baloldalnak lenne is esélye egy sokszínű koalícióval abszolút többséget felmutatnia, ezt egy formális megállapodás nélkül – amit pedig Ed Miliband, a Munkáspárt vezére a kampány során többször is kizárt – nem tudná már előre hitelt érdemlően bizonyítani, és ezért Cameronnak így sem kellene a választás másnapján átadnia a hatalmat. Ed Milibandnek meg kellene várnia, míg a Konzervatív kormány néhány hét múlva előterjeszti programját: ez az ún. Queen’s Speech, amelyet a királynő ismertet a felsőházban. Ha ezt a következő héten a Munkáspártnak és szövetségeseinek sikerülne leszavazniuk, a Munkáspárt kísérelhet meg kormányt alakítani.

Ahogy azonban érkeznek az eredmények, ez egyre valószínűtlenebb.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2015. május 08. 19:15
Találgatás, feltételes mód, spekulálás, álmodozás. Hírértéke = zéró.
tango47
2015. május 08. 17:24
Mi lett volna, ha 2010-ben nálunk is az angol rendszer szerint választottunk volna? A portás lehetett volna az ellenzék a Parlamentben.
Mich
2015. május 08. 12:26
Ez mind stimmel, de a fogalmazás... a ténylegesen leadott szavazatok nem "meghazudtolják" az előrejelzéseket, hanem nevetségessé teszik ezeket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!