Ajánlat pünkösdkor

2015. május 25. 18:22

A globális kapitalizmussal szemben a baloldali gondolkodás csak a kereszténységgel együtt képes felvenni a harcot.

2015. május 25. 18:22
Galló Béla
Galló Béla
Mozgástér blog

Zizek a kereszténységből közvetlenül levezethető baloldaliságot látja maga előtt, szerinte Jézus és Pál apostol üzenetei alapját képezhetnék egy új baloldali politikai filozófiának, a kereszténységnek meg a baloldalnak a barikád ugyanazon az oldalán kellene harcolnia. A törékeny abszolútum című könyvében (hogy-hogy nem, ez magyarul is megjelent...) ki is jelenti: »az autentikus keresztény örökség túlzottan értékes ahhoz, hogy átengedjük a fundamentalista torzulásoknak.« Sőt még ennél is egyértelműbb e könyvének alcíme: »Avagy miért érdemes harcolni a keresztény örökségért?«


Rendben, harcolni kell. Ám egy ajánlathoz mindig két fél szükséges: az egyik, aki teszi, a másik, aki latolgatja. S az se mindegy, ki adja és ki mérlegeli az ajánlatot. Zizek egyáltalán nem »oldozza fel« a baloldalt a múlt bűnei alól, sőt, elismeri, hogy a kommunisták még borzasztóbb rendszereket hoztak létre, mint ama eredendően bűn rossz rendszerek, amelyek ellen harcoltak. De az is zsákutca, ami ma van, állítja több mint határozottan. Muszáj hát keresni valamilyen biztatóbb alternatívát.    

Már csak az a kérdés, vajon hány magyar baloldali politikus olvasta el ezt a könyvet? De előtte még az is, mit nevezünk itt és most baloldalnak?
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tündér_Lala
2015. május 26. 07:34
Itt fogalomzavar van. A baloldal mást jelent nálunk, mint a világ többi részein. Itt szélsőségesen globalista, vadkapitalista gyakorlat jellemzi (érthatő módon, hiszen kommunistákból lettek kapitalisták és neoliberálisok a gazdasági és politikai hatalmukat átmentve). A kereszténységhez ilyen módon legfeljebb véletlenszerűen van/lehet közük. A keresztényszociális felfogás, amelynek fontos a társadalmak állapota gazdaságilag és szociálisan. (Itt megint tisztázzuk a fogalmakat: Gazdaságilag azt jelenti, hogy legyen a társadalomhoz köthető nemzeti tőke és gazdasági egységek. Szociálisan pedig azt, hogy mennél több embernek biztosítsuk a lehetőséget, hogy munkából éljen meg, nem pedig segélyből (ami személyiség romboló ambicióban, morálisan, a társadalomhoz való viszonyrendszerben és csupán átmeneti állapotként figadható el.) A töréspontok pedig - nem csak itt - ma már régen nem a bal- és jobboldalak között van, hanem a globalista neoliberelizmus és a nemzeti boldogulást fontosnak tekintő oldalak között húzódik (függetlenül attól, hogy minek nevezik magukat.)
foton
2015. május 25. 22:58
▲ ☺ ▼
egyetmondok
2015. május 25. 21:50
Most akkor a keresztény balodali magyarok valami izé..,szabadságharcot kell kezdjenek az AUDI,MERCEDES, SUZUKI,OPEL (GM),FORD,WV, Phillips,Bosch...-kihagytam valamit? -globalista,imperialista világuralmista törekvéseivel szemben ? A Fidesz ....? Hű,de kemény,ez de kőkemény,Galló úr.
imres
2015. május 25. 21:03
Mi van elvtársak? Befulladt a liberális projekt, új szövetségest kell keresni? Na de merre? A sok, liberálisok és komcsik által fertőzött, vallásellenes hívőből hogy akartok hívet faragni? Csettintéssel? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!