Szétnézni a világban

2015. április 14. 08:57

Nem zavarja őket, hogy épp Gyurcsány Ferenc kezdte átlökdösni a határon a magyar fiatalokat.

2015. április 14. 08:57
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

„A kalandvágyon túl persze ezernyi oka van annak is, hogy miért akar valaki »kivándorolni«, ahogy a balliberális sajtó fogalmaz. A legtöbben a jobb kereset, magasabb életszínvonal és a jobb életkörülmények miatt kelnek útra. A balliberális sajtó szorgalmasan hozza is azokat a példákat, amelyekben megtalálta a maga számításait a magyar »kivándorló«. Azaz érdemes volt hátat fordítania ennek az országnak. (…)

A balliberális média szerint az is teljesen természetes volt, hogy a végzős fiatal magyar orvosok egy része mindjárt Nyugaton akart munkába állni. Nem is ez az állásfoglalás lepi meg az embert, hanem az, hogy ezek a fiatalok még természetesnek is tartották mindezt… Egyébként az is egy új vizsgálati adat, amely szerint a hazai középiskolások húsz százaléka már Nyugaton akarja folytatni a tanulmányait, további huszonnyolc százaléka pedig még gondolkodik ezen. Az ellenzék szerint mindez egyébként az Orbán-kormány, tágabb értelemben a polgári-nemzeti kurzus hibája.

Riogatnak, hogy így tönkremegy az ország, összeomlik a társadalombiztosítási és a nyugdíjrendszer, és így tovább… Nem zavarja őket, hogy épp Gyurcsány Ferenc kezdte átlökdösni a határon a magyar fiatalokat, érezve, hogy az akkori teljes gazdasági csődhelyzet közepette semmit sem tudna kezdeni velük. Egyébként Rákosi kezdte és Kádár folytatta a nagy »antimagyarkodást« a hazai iskolákban, ha már a fiatalokról van szó. És furcsa módon valahogy átnyúlt ez az öngyűlölet a rendszerváltozás utáni időkre is, most pedig a liberalizmus divatot, sőt, kultuszt akar csinálni belőle. Menj! – sugallja ezerféleképpen. Noha ha rossz valami idehaza, akkor azt a fiataloknak kell jobbá tenniük. Ha kevés valami, abból nekik kell többet teremteniük. Minden rájuk vár, és rájuk is hagyományozódik. Jó lenne a katedrákról is ezt hallani végre. S ettől még nyugodtan körül lehet nézni a világban."

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Élan
2015. április 14. 12:10
A fiatalok között külföldi továbbtanulási szándékra vonatkozó "kutatásokat" nem egyszer épp ezt szervező cégek végeznek. Talán ezért lehetséges, hogy míg évek óta rendre hatalmas létszám "tervez", a valóságban évente néhány százan mennek ténylegesen külföldre tanulni a fiatalok.
luga
2015. április 14. 11:05
Be voltunk zárva 50 évig. Nyelveket is nagyon nehezen, sok pénzért lehetett tanulni. (kivéve az elvtársak csemetéit. Most igyekeznek bepótolni. A rendszerváltás után kirabolták az országot, a munkahelyek tömegesen szűntek meg. Egyik napról a másikra ez nem tud megváltozni. Az agyelszívás is kiválóan működik, a mások által kiképzett ingyen munkaerő is csábító a nyugatnak.
madarasi.abel
2015. április 14. 10:36
Ne kezdjük már szétkenni a fekéliát mindenfelé. Főleg ne úgy, hogy csak köpködünk, de egy adattal sem támasztjuk alá a mondandónkat. Vagy csak lemaradt a évenkénti kivándoroltak grafikonja a szemlézésből?
sine ira et studio
2015. április 14. 10:02
"És furcsa módon valahogy átnyúlt ez az öngyűlölet a rendszerváltozás utáni időkre is, most pedig a liberalizmus divatot, sőt, kultuszt akar csinálni belőle. Menj! – sugallja ezerféleképpen." Sinkovics úr, mindenekelőtt nem kellene hülyének nézni a magyar fiatalokat, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy kinél kezdődött el a kivándorlás, csak azt látja, hogy itt még mindig nem érdemes azt a hivatást folytatniuk, amit kinéztek maguknak. Sőt, lehet, tanulni sem tudják már, mert a kormány éppen most akarja helyettük eldönteni, hogy milyen pályát is kéne választaniuk. Miért maradnának? Hazafiságból, nacionalizmusból, a Nyugatra köpködésből nem lehet kenyeret vásárolni, a kormány pedig nagyon mást nem kínál nekik. Ez az igazság. És ennek felismeréséhez nem kell liberalizmus, vagy bármilyen eszme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!