Tiszta sor: MSZP-DK, Fidesz, Jobbik (avagy az extremizált magyar társadalom)

2015. április 15. 18:03

A helyzet tehát egyértelművé vált: nincs remény. No hope.

2015. április 15. 18:03
equally
demokratikus aspektus

„A probléma természetesen 2014, amikor már lehetett tudni, hogy a Fidesz iszonyat gáz, és zátonynak vezeti a hajót, ami a szokásos politikai metaforákban az országot jelképezi. Sajnos azonban volt nagyobb gáz is, mint a Fidesz, éspedig az, hogy nem volt kire másra szavazni. Nem volt alternatíva. Az, hogy az MSZP-t és társait még egyszer nem szavazza kormányra az a lakosság, amely 2010-ben 2/3-os többséggel „elkergette” őket, társadalom-pszichológiai evidencia volt (amit az MDF sorsa egyszer már demonstrált is). Valami miatt azonban nem jött létre új párt... csak a Milla meg Bajnai E14-e.

A tény, hogy az MSZP a szövetségeseivel együtt, köztük Gyurcsány pártjával, meg Kunczével úgy állt fel a választásokra, mintha 2008-2010-ben mi sem történt volna, a reménytelenség legbrutálisabb dózisát zúdította a magyar társadalomra. Értsd, rendszerváltás ide, rendszerváltás oda, 24 évvel később is vagy az egykori MSZMP tulajdonképpeni „utódpártjára” (vagyonának és nevének örökösére) lehetett szavazni, vagy senkire. Még a „más politizálás” és „más politika” ötletén alapuló LMP sem ígért más politikát. Bár boríthatták volna az egész asztalt, ha meghirdettek volna egy más politikát, ezt nem tették meg, maradt a zöld ködözés, és közben dörzsölgették a tenyerüket, mert kiszámították, hogy mivel a szerencsétlen magyar társadalom előre tudja, hogy úgyis a Fidesz fog győzni, a másodlagos pártpreferenciák nagyon komoly mértékben fognak érvényesülni a választásokon, azaz, az LMP-t be fogja juttatni „a zemberek” kétségbeesése és reménykedése, és nekik ez éppen elég.

A helyzet tehát egyértelművé vált: nincs remény. No hope. Az MSZP és társai sosem fogják leváltani a Fideszt, MÁS politika sosem lesz. Szóval ... Mi a kiút? Hova máshova vezet ez a helyzet, ha nem a még agresszívabb, még kétségbeesettebb kiútkereséshez? Bármi áron? Demokrácia ideértve, amely sem keleten, sem nyugaton, sem Putyinnak, sem Obamának nem túl drága manapság (persze nincs egyenlőség)?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen queen
2015. április 16. 11:18
"Valami miatt azonban nem jött létre új párt... csak a Milla meg Bajnai E14-e." Aha, tehát ezek a szadesz-maradványok lennének a megmentők itt a nagy magyar ugar reménytelenségében a szerző szerint. Nos a Milla, ami valójában százezernél soha nem volt több, azóta ha jól tudom, feloszlott, a Bajnai-messiás projekt is csúfosan megbukott a választásokon, maga a nagy "szakértő" pedig elegánsan elpucolt a bukta után. Ennyit róluk. Ők ugyanúgy az elkúrt elmúltnyócév csatolt részei, mint a maszop-déká páros. Végigolvasva az egész cikket, egy kérdésem lenne: mi a búbánatból gondolja a szerző, hogy ők a "humanisták" egyedül, és mint ilyenek, ők hivatottak eldönteni, ki kormányozzon, és ki nem? Amit a Horthy-korszakról írt, azt pedig valami Rákosi pajtás idejéből visszamaradt brossúrából másolhatta ki, ennyire elfogult hülye nem lehet magától valaki.
kjkj945
2015. április 16. 08:48
Mszp-dk Amíg böszme, addig csak az összefogás!
MZ/X
2015. április 16. 08:44
Lebukott Béndek úr!
Ellensúly
2015. április 16. 00:14
Ez a „no hope” elég dedóssá teszi az írás stílusát. Amúgy egyre többen vagyunk, akik úgy vélik, kellene egy erő a Fidesz és a Jobbik közti hatalmas űrbe. Visszasírom az értelmiségieket megszólító, valóban nemzetben gondolkodó MIÉP-et.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!