Kultúrák harca

2015. február 27. 12:41

Úgy tettek, mintha a vasárnapi boltbezárás alapvetően és eredendően közgazdasági probléma volna, s csak a KDNP bigott vallásfelfogásából, a vasárnap keresztényi tiszteletéből származna minden gond.

2015. február 27. 12:41
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap

„Remény és bizakodás teljesen normális dolgok – még ha most túl is dimenzionálta ezeket a baloldal –, de a hadjárat, amelyet a vasárnapi zárva tartás ellen indított, az nagyon is szót érdemel. A balliberális pártok és megmondóembereik ugyanis már idejekorán a számok, adatok, statisztikák, valamint a várható veszteségek, profitcsökkenések – egyszóval a haszonelvűség – terepére vitték a kérdést. Úgy tettek, mintha a vasárnapi boltbezárás alapvetően és eredendően közgazdasági probléma volna, s csak a KDNP bigott vallásfelfogásából, a vasárnap keresztényi tiszteletéből származna minden gond. No meg abból, hogy a Fidesz enged a KDNP-nek…

Pedig egészen másról szól a bezárás alapötlete. Ha tetszik, ha nem, itt két kultúra csap össze. Méghozzá keményen. Az egyik már rég elfogadta a fogyasztás mindenekfelettiségét, lelkesen segíti a fogyasztáshoz kapcsolódó globalizmus térnyerését, igyekszik szétverni az emberi közösségeket, s engedelmes és atomizált egyedek masszájává alakítani a társadalmat, mert ez felel meg a leginkább a már annyiszor megálmodott új világrend, vagy mondjuk úgy: a leendő világkormány elvárásainak. Különösen aljas eleme ennek a koncepciónak, hogy már van olyan »testes« rétege a magyar társadalomnak, amely megfelelő alany minderre. Hiszen már a Kádár-rendszerben is a hagyományok feladására s egyfajta torz haszonelvűségre nevelték… Ha aláírásgyűjtés, akkor most épp e réteggel operál, ezeket az embereket tolja maga előtt a baloldal, látva, hogy a plázázás lett a kultúrájuk, pontosabban a »kultúrahiányuk«.

A másik oldal, legyen ez a bezárók oldala, a közösségeket akarja erősíteni. Mindenekelőtt a családot, de nemcsak úgy, hogy az a nyolcvanezer asszony is ott üljön a vasárnapi ebédasztalnál, aki most a hétvégi pihenőnapon is dolgozni kénytelen, hanem úgy is, hogy megtörje a fogyasztás mindenekfelettiségét, s egymás felé fordítsa a családok, a közösségek tagjainak tekintetét. Legalább vasárnap… De a család, az a legkisebb építőeleme egy társadalomnak, amelynek szilárdsága és kultúrája meghatározza a ráépülő, fölötte épülő közösségek, végső soron az egész társadalom szilárdságát és kultúráját. Túl érzelgős ez így, a tétel bizonyos elemei frázissá koptak a sok ismételgetéstől, de az igazsága sziklaszilárd. Ráadásul csak szét kell nézni a világban, kétségtelenül nehéz idők jönnek minden tekintetben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2015. február 27. 18:40
A mindeható fogyasztásból élsz te is ha tetszik ha nem!
Lion
2015. február 27. 16:44
Sinkovics úr, a kultúrák harca a vasárnapról már múlt vasárnap idő előtt el is dőlt: Veszprémben. A magyarok szeretnek vásárnap vásárolni, ennyi. (Most a kirúgásokat nem is hozom fel - lesznek)
Agricola
2015. február 27. 15:00
Racionális érvek alapján döntöttek sok civilizált európai országban, ahol összesen 260 millió ember él a kereskedelemben a vasárnapi zárva tartásról. A szakszervezetek ellenzik a vasárnapi nyitvatartást. (olvasható az irány németország cikkkében) A vasárnapi nyitva tartásról szólva Eva Völpel szakszervezeti szóvivő kiemelte, hogy egy sor területen - például az egészségügyben - természetesen indokolt fenntartani a működést vasárnap is, de ahol nem feltétlenül szükséges a folyamatos üzem, ott meg kell adni a lehetőséget az alkalmazottaknak arra, hogy munkavégzési kötelezettség nélkül, szabadon rendelkezzenek a vasárnap eltöltéséről.
Agricola
2015. február 27. 15:00
Racionális érvek alapján döntöttek sok civilizált európai országban, ahol összesen 260 millió ember él a kereskedelemben a vasárnapi zárva tartásról. A szakszervezetek ellenzik a vasárnapi nyitvatartást. (olvasható az irány németország cikkkében) A vasárnapi nyitva tartásról szólva Eva Völpel szakszervezeti szóvivő kiemelte, hogy egy sor területen - például az egészségügyben - természetesen indokolt fenntartani a működést vasárnap is, de ahol nem feltétlenül szükséges a folyamatos üzem, ott meg kell adni a lehetőséget az alkalmazottaknak arra, hogy munkavégzési kötelezettség nélkül, szabadon rendelkezzenek a vasárnap eltöltéséről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!