A Fidesz polgármesterjelöltje nyert Szekszárdon

2014. november 10. 07:03

Két választókerületben szavaztak újra Szekszárdon. A polgármester-választás eredménye nem változott: a kormánypárti Ács Rezső a szavazatok 46 százalékával nyert, LMP-s kihívója, Hadházy Ákos a szavazatok 42 százalékát szerezte meg. Az egyik kerületben megfordult az eredmény: a baloldali helölt húsz szavazattal nyert a korábbi fideszes győztes előtt.

2014. november 10. 07:03

Ács Rezső, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a megismételt polgármester-választást Szekszárdon, amelyet két egyéni választókerületben rendeztek vasárnap, a képviselői mandátumokon a Fidesz-KDNP, illetve az MSZP-PM-Együtt-DK jelöltjei osztoztak. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Ács Rezsőre a vasárnap leadott szavazatokkal együtt 5469-en, a választópolgárok 46,62 százaléka szavazott, míg Hadházy Ákosra, az LMP jelöltjére 4892-en voksoltak, ami az érvényesen szavazók 41,7 százaléka. Fenyvesi Csaba Zsoltot, a Jobbik jelöltjét 879 fő, 7,49 százalék támogatta, míg Farkas Károly László független jelöltre 491-en, a választók 4,19 százalék adta voksát. A két választókerület négy szavazókörében tartott megismételt választási részvétel meghaladta az október 12-it, akkor a 2883 jogosult közül 1143-an mentek el szavazni, most 1218-an vettek részt a választáson. Vasárnap Ács Rezsőre 523, Hadházy Ákosra 615 választó szavazott.

A 7-es számú választókerületben nem változott az október 12-i eredmény: Máté István (Fidesz-KDNP) 450 szavazattal nyerte a választást, míg Ilosfai Gábor (MSZP-PM-Együtt-DK) 418 szavazattal második lett. A kerület 28-as számú szavazókörében vasárnap mindkét jelöltre 102-en szavaztak. A 8-as választókerületben a vasárnap három szavazókörben leadott szavazatoknak köszönhetően ugyanakkor megfordult az októberi sorrend: Zaják Rita Andrea (MSZP-PM-Együtt-DK) összesen 538 voksot kapott, Máté Péter (Fidesz-KDNP) 518 szavazattal második lett. A Jobbik jelöltjei mindkét kerületben harmadik, az Összefogás Szekszárdért Egyesület jelöltjei a negyedik helyen végeztek.

Szekszárd négy szavazókörében azért kellett megismételni a helyhatósági választást, mert a Pécsi Ítélőtábla az LMP felülvizsgálati kérelme nyomán bizonyítottnak látta, hogy október 12-én szervezetten szállítottak választópolgárokat szavazni, és pénzt fizettek a szavazatokért. A vasárnapi eredmények alapján a szekszárdi közgyűlésben a Fidesz-KDNP-nek kilenc, az MSZP-PM-Együtt-DK-nak egy egyéni képviselője lesz, a baloldali választási szövetség kettő, a Jobbik és az Összefogás Szekszárdért Egyesület egy-egy mandátumhoz jut a töredékszavazatok után.

Minden szekszárdi polgármestere kívánok lenni, és minden képviselő munkájára számítok, aki a város érdekeit helyezi előtérbe – mondta a vasárnapi megismételt polgármester-választáson a szavazatok több mint 46 százalékával győztes Ács Rezső (Fidesz-KDNP) az MTI-nek.

Nehéz időszakon vagyunk túl, sok támadás ért bennünket, de ahogy az elmúlt hetekben tettük, a jövőben is a munkára koncentrálunk” – tette hozzá. Mint mondta, bízik abban, hogy a jövő héten megalakulhat a szekszárdi közgyűlés, és létrehozhatják a bizottságokat. „Az egy hónapos hercehurcának” az lett a következménye, hogy sok, halasztást nem tűrő döntést nem sikerült meghozni a tolnai megyeszékhelyen – jegyezte meg a megismételt választásig eltelt időszakra utalva, egyben köszönetet mondott a szekszárdiaknak, hogy idén már negyedszer vettek részt választáson.

Bízom abban is, hogy ezek után a város fejlődéséről tudunk tárgyalni, és a kampány lezárultával a képviselők is erre összpontosítanak” – mondta az október 12-i választás után a második polgármester-választást is megnyert politikus.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2014. november 10. 13:45
Már megint a Fidesz... Ajajaj, oda a demokrácia, terror van, diktatúra, fasizmus, ha kihagytam volna valamit, elnézést kérek.
kukagyerek
2014. november 10. 12:54
"A Fidesz polgármesterjelöltje nyert Szekszárdon" ............. "Szép" bizonyítványt állítottak ki magukról! (Tisztelet az ott élő, egyenlőre kisebbségben lévő magyar tudatúaknak!)
potyka
2014. november 10. 09:55
Fellebbezek! Sok választó be volt rúgva! :DDDDDDDDD
kukagyerek
2014. november 10. 09:25
A "szekszárdi" elment vasárnap benyalni a fideszének, az meg, amikor bezárták a szavazófülkéket vasárnap este, a "forintosítási" turhával szemen is köpte őt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!