Már nem a netadóról van szó

2014. október 29. 15:30

Jelen esetben sokkal veszélyesebb az ellenfél, mint az EU vagy az USA: a tét ugyanis a következő generáció.

2014. október 29. 15:30
Edward Blake
Spiler.info

„Tegnap másodszor tüntettek az internetadó ellen. A kormánynak ideje lenne komolyan elgondolkoznia, hogy valóban megéri-e a konfrontáció. Mert jelen esetben sokkal veszélyesebb az ellenfél, mint az EU vagy az USA: a tét ugyanis a következő generáció.

Nem érdemes belemenni a számháborúba, hogy a vasárnapi, vagy a tegnapi tüntetésen mennyien voltak. Az jól látszik, hogy sokan. És az is jól látszik, hogy nem Gyurcsány harcinyuggerei adták a tömeget. Ami talán ennél is szembeötlőbb, hogy valódi vezető és szervezet nélkül is összegyűlt ennyi ember.

Éppen ezért világos, hogy az internet adó nem költségvetési kérdés. Sokkal inkább szimbolikus. Nem 700 forintról van szó. Hanem arról, hogy a kormány a különadó kiterjesztésével belépett az emberek magánéletébe. Méghozzá olyan helyre, ahol eddig semmilyen valódi korlátozás nem érvényesült. A másik, hogy az interneten létrejött az az egyenlőség, amelyre a társadalom a valóságban is vágyik. Most az az érzés támadhat, hogy a kormány ezt kívánja felrúgni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
béla 60
2014. október 29. 20:18
Mobilszolgáltató multi panaszkodik a NGM=nél,hogy a neten megnőtt forgalom miatt csökkent a bevétele.Javaslatuk,az hogy a netforgalmazók többet fizessenek.A NGM átgondolatlanul őket is megadóztatja.Ekkor kap észhez a mobilszolgáltató és ő is beáll a tiltakozók közé!Szép!
mindenleben
2014. október 29. 17:33
http://hu.wikipedia.org/wiki/Internetad%C3%B3: "Az Amerikai Egyesült Államok 10 államában (Hawaii, New Hampshire, Új-Mexikó, Észak-Dakota, Ohio, Dél-Dakota, Tennessee, Texas, Washington és Wisconsin) az internetszolgáltatókat adóztatják meg, például Texasban a havi díj 25 dollár feletti része után kell adót fizetni. Az 1998-as Internet Tax Freedom Act(wd) (ITFA) törvény az előbbieken kívül tiltja az internet-hozzáférés, az adatmennyiség, valamint a sávszélesség alapján történő adóztatást. A törvény hatályossága 2014. november 1-én ért volna véget, az amerikai törvényhozás 2014 szeptemberében 2014. december 11-ig hosszabbította azt meg az eredetileg tervezett határozatlan idő helyett. A Wall Street Journal szerint ezzel a novemberi választás után megnyílik a lehetőség az internetadó szélesebb körű bevezetésére."
hakos
2014. október 29. 17:31
Miről hadovál? Azzal lépett be az emberek magánéletébe a kormány, mert a telekom cégek számára a telefonhívások után az internetszolgáltatásra is kiterjesztette a telekommunikációs adót? :))))) A telefonhívásokra vonatkozó adó, még nem volt belépés, a ÁFA sem belépés, a jövedéki adó és a személyi jövedelemadó sem lép be az emberek magánéletébe, viszont az, hogy az UPC-nek adót kell fizetnie az államnak, az az emberek magánéletébe való belépés, sőt egyenesen korlátozás? Aki ilyen állításokat leír, az tudja egyáltalán, hogy miről van szó? :)))))
tade7
2014. október 29. 16:08
Sajnos a fiatal generációhoz az Index,444,HVG-n keresztül sokkal ügyesebben eljutnak a zsidrákok, mint a jobbos média. Mást nem is nagyon olvasnak,ezeket menő FB-n is posztolni. Így terjednek az ocsmány cikkeik tele csúsztatásokkal,hazugságokkal,gúnnyal. Bízzunk benne,hogy a fiatalok majd kinövik ezt,és előbb-utóbb átlátnak a szitán. Végül is nem teljesen hülyéket termel ki a magyar felsőoktatás, és itt a Mandin pedig látjuk ,hogy milyen a ballibsik átlag szellemi színvonala.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!