„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után
A kommunizmus bukása óta ritkán látott rendőrállami módszerekről írtak Brüsszel kapcsán a CPAC Hungary nyílt levelének aláírói.
A kommunista diktatúra, a totális terror célja nem a néphatalom megteremtése, a közjó létrehozása, hanem az uralkodó osztály megsemmisítése, likvidálása, ellehetetlenítése volt,
„Sokan vannak még élő tanúk Magyarországon, akik emlékeznek a cejgsapkás, viharkabátos elvtársakra, a bőrkabátos, kalapos férfiakra, avagy a vérvörös csillaggal ékesített tányérsapkás rendőrökre, ávéhásokra, amint körbevesznek gyanútlan civileket az utcán, rátörnek az otthonukban, a munkahelyükön félelemtől reszkető emberekre, és betuszkolják őket a szürke Pobjedákba vagy a fekete Volgákba. Ez volt a vörösterror, a munkások nélküli proletárdiktatúra a szovjet fegyverek árnyékában, amelyben megvalósult az elképzelhetetlen, egy aknazárral, szögesdróttal elzárt ország, kiéheztetett, megalázott, megfélemlített lakosaival. A kommunista diktatúra, a totális terror célja nem a néphatalom megteremtése, a közjó létrehozása, hanem az uralkodó osztály – az arisztokrácia, a keresztény egyház, a gyárosok – megsemmisítése, likvidálása, ellehetetlenítése volt, amelyet kísért a polgárság, a vagyonos parasztság tömegeinek kifosztása, az iparosok tízezreinek annulálása, a szakképzett munkásság leértékelése. Rákosiék, Kádárék, Gerőék, Péter Gáborék, Farkas Mihályék és a hozzájuk hasonlók története nem volt más, mint a gengszterizmus és a féktelen szadizmus története: mások ingó és ingatlan vagyonának ellopása, eltulajdonítása ellentételezés nélkül. Ezt nevezték finoman államosításnak.
A cél végrehajtásához szükség volt börtönökre, internálótáborokra (például Buda-Dél, Kistarcsa, Tiszalök, Kazincbarcika), a hortobágyi »zárt táborokra«, hogy tízezreket szorítsanak fizikai és lelki kényszerítő eszközökkel engedelmességre. Ennek iskolapéldája volt a recski megsemmisítő tábor, ahol a hét végén faragott kőtáblát, sztélét avatott Kövér László, a parlament elnöke annak a csaknem kétezer politikai fogolynak az emlékére, akiket mindenféle bírósági ítélet nélkül ott tartottak rabságban 1950 és 1953 között. Recsk megsemmisítő tábor volt, egy nemzetgyilkossági kísérlet színhelye – emelte ki beszédében a parlament elnöke. Recsken a szabadság véget ért. Éppen ezért fontos ez a történelmi emlékhely, mert itt mutatkozott meg globális erőként a megvalósult szocializmus igazi arca, a kommunizmus lényege, a terror. Faludy György író, volt rab Pokolbéli víg napjaim című könyvében így emlékezett a magyar Gulágra: »…az ütlegek, az agyrázkódás, a két hétig tartó éjszakai fogda erősen megviselt… február első hetében csak két rabtársunk halt éhen. A második héten szaporodtak az áldozatok: naponta egy, kettő, sőt három is…«”