Isteni idővel a megbolondulás ellen

Nagyon tetszik a cikk és teljesen egyetértek azzal, hogy a mindent fölfaló kronoszból a keresztény ünnepek a legjobb értelemben szakítják ki az embert. Igazán szép tud lenni pl. a nyár Úrnapja és Jézus Szíve ünnepek után, mert megjelölt idő, nem értelmetlenül elfolyó. A megtartott ünnepek átlelkesítik a megélt élményeket, mélységet adnak. Sajnálom, hogy sokan észre sem veszik, hogy a karácsonyon és húsvéton, aug. 20.-án kívül vannak más nagyon szép, fölfedezésre váró bensőséges ünnepeink. Ami a tájékozódást illeti, abban is nagyon igaza van. Jézus is beszél az idők jeleiről. Az ünnepekkel megjelölt idő segít nekünk eligazodni abban, hogy a saját életünkben hol tartunk. Nem kell feltétlenül vörösre festeni a hajunkat - ha nem akarjuk - mert trendi, mert elvárás. Elfogadhatjuk, hogy létezik a múló idő is, és ez is a szeretetben van.

A nagygyűlés közepén, amikor a két himnuszt, a magyar himnuszt és a székely himnuszt elénekeltük, akkor én arra indultam, amerre lehetett: a Deák tér felé. Találkoztam Semjén Zsolttal, majd tőle elköszönve kiléptem a Károly körútra, amikor rendőrök szaladtak el mellettem. Arra még volt figyelmük, hogy mindegyike rám üssön, de nemcsak rám, hanem bárki járókelőre. Papi ruhában voltam öltözve, kezemben zászló, de őket abszolút nem zavarta. Egyik rendőr a földre lökött, és így elestemben további ütéseket sújtottak rám. Amikor a rendőrök elrohantak, akkor kezdtem ocsúdni: te jó ég, mi van itt? Akkor láttam, hogy lőnek a rendőrök, könnygázgránátokkal, méghozzá az Astoriánál, a Károly körút, a Múzeum körút és a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi útnak a kereszteződésénél — ahol ünneplő tömeg éppen hazaindulni készült. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen durva agresszió a rendőrség részéről egy védtelen tömeggel szemben megtörténhet. A tüntetők közé mentem, hogy lássam, hogy mi okozza a rendőrségnek ezt az agresszivitását. És ott, az egész utca szélességét bejárva azt tapasztaltam, hogy nincs senki olyan tüntető, aki bármiféle agresszív cselekedetet végrehajtott volna. Az emberek szemében csak egyet láttam: hogy dehát miért, dehát hogyan lehet ez? És ekkor egy olyan isteni sugallatra én a zászlómat fölemeltem és elindultam, valami nagy-nagy benső ünnepélyességgel. És így papi ruhában, a körülbelül háromszáz méterre velem szemben álló rendőrség felé mentem. A tömeg mögöttem elcsendesült, és én a rendőrökhöz érkeztem, a sorfal előtt elléptem, és így egyenként az arcokba nézve — nem láttam se a plexipajzstól, se pedig a leeresztett sisakrostélytól az ő szemüket-arcukat — csak annyit mondtam, valahogy így: „De hát miért? De hát mért bántotok bennünket?” Válasz nem volt, csak egy erősödő mormogás hátulról. A hátul álló rendőrök kiabáltak előre, hogy „Húzd be a papot! Ragadjad meg!” És nem tudom, hogyan történt a dolog, ott álltam én, teljesen védtelenül, nem is akartam még védekezni sem, amikor két-három rendőrkéz hátulról kinyúlott, berántott a falanx, a rendőrsorfal szétnyílott, engem ott földre rántottak, nyolc-tíz rendőr körbefogott, a rendőrsorfal mögött, és ott ütlegelni kezdtek. Közben azt hallottam, iszonyatos erejű, az Istent meg anyámat érintő káromlások, legdurvább trágárságok után, hogy „Vigyázz, ez pap!” A nemzetiszínű zászlónkra több rendőr rálépett és rátaposott. És hogy ezt védjem, én ráborultam a zászlóra, mondván, addig én innét el nem megyek, amíg a zászlómat vissza nem adják. És erre valahogyan fölocsúdtak. Akkor azok, akik amiatt tartottak, hogy nehézség lesz ebből, mert egy papot ütnek, a többieket megfékezték. Fölálltam, és erre maguk közül kilöktek és hátralöktek. Mögöttük újabb rendőrök voltak, azok oda a falhoz szorítottak és mondták nagyon durván, lökdösve meg kiabálva rám, hogy takarodjak, tűnjek el. http://mkdsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3381&Itemid=202