Hitelesség?

2014. július 20. 08:58

Karácsony szerint nem sunnyognak, hiszen mind az Együtt, mind a PM elnöksége világosan kifejtette, hogy nem támogatja Pásztor Albertet, aki amúgy független jelölt, tehát nincs is mit támogatni rajta.

2014. július 20. 08:58
Lánczos Vera
Galamus

Karácsony erre hosszabb fejtegetésbe kezd. Miskolcon és sok helyen az országban pokol az élet. »Abból a szempontból, ahogy a romák és a nem romák nem tudnak együtt élni« – mondja. Ez egy létező konfliktus, ez egy létező probléma.

Hűha! Ez nagyon úgy hangzik, mint ez a mondat: »Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi. Ennyi« Ebben a mondatban is benne van a kölcsönösség: nekünk nem megy velük, nekik nem megy velünk. (…)

Karácsony Gergely ebben az interjújában pontosan azt folytatatja, amiről az idézetben szó van. Azt mondja, Eörsire célozva, hogy baloldali politikusok azzal kovácsolnak maguknak politikai népszerűséget, hogy belecsúsznak ilyen mondatokba, vagyis Eörsit tudatosan a rasszisták kegyét keresőnek tünteti fel.(Igaz azért Krémer Ferenc még rajta is túltesz, amikor ezt a képtelenséget írja: „az a politikai gondolkodásmód fertőz, amely megengedhetőnek tartja egy neonáci gondolat felhasználását egy demokratikus párt politikájában”. Ez nemcsak elképesztő inszinuáció, de megokolhatatlan is. Tudatosságról és aljas számításról beszél, minden igazolás nélkül. Megfeledkezik és eltekint tettektől és politikától, kényszeresen értelmez félre szándékokat, mondhatni szómágiával él.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luji
2014. július 20. 18:35
Pedifiliával mi van?
kulalak
2014. július 20. 15:12
Nem szabad elolvasni az eredetit. 'Nicht normal.'
Ángyán Páván
2014. július 20. 14:38
Csörgesd, ki tudja, meddig csörgetheted, mikor lesz a nyűtt vonóbul bot.
kuwiq
2014. július 20. 11:56
Nekem erről egy böszme érában megesett kórházi jelenet jut az eszembe. Kisebb, egynapos műétre feküdtem be, a kórterembe hoztak egy nagyon idős zsidó embert, mert rosszul lett, a vérnyomása az egek felett, megfigyelték. Az unokája annyira izgult az öregért, hogy az éjjelt is bent töltötte a tiltás ellenére, elrejtőzött a balkonon, ahova mindig kimenekült, ha orvos vagy nővér közeledett. Én éppen egy új berendezés programozását olvasgatam, amit pár nap műlva kellett beüzemelnem. Behoztak mellém egy rómait, aki azonnal névjegyeket kezdett osztogatni, mint "használtfémkereskedő". Az öreg zsidóval két másodperc alatt megtalálták a hangot, én meg egy köszönésen kívül, mint magyar, már ki is voltam rekesztve. A csúcs egyébként a reggel volt, a szerencsétlen unoka öltöztette a nagypapát, aki közben folyamatosan egrecíroztatta: Hoztál friss zsömlét? Nem- persze, hisz egész éjjel mellette ücsörgött, - És nanarncs dzsemet? - Nem - És a tejeskávé- na, azt intézett egyet gyorsan az automatából... Mi ez a lötty stb... A rómaival hosszasan búcsúzkodtak egymástól, mindegyiket hazaküldték, mert semmi látható jele nem mutatkozott rosszabbodásnak. Csak hogy a történet kerek legyen, az én betervezett, hónapok óta várt műtétem meg csúszott, mert nem volt altatóorvos, miközben sebészhordák rohangáltak fel-alá a kórházban. Talán látszik, hogy ki kivel tud együtt élni, és milyen alapokon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!