Lehet a zsarnokság ellen küzdeni

2014. május 27. 18:37

Az Orbán-rendszer a handabandázás rendszere. A szó azonban teremtő erő. Orbán esetében a félelemkeltésé. Orbán nem attól félelmetes, amilyen, hanem attól, ahogyan félnek tőle. Még nem egyeduralkodó, de azt hiszik róla, hogy máris az.

2014. május 27. 18:37
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
Mesterházy.hu

Baka András ép lélekkel, a normális emberek büszkeségével és kitartásával érte el, hogy egy zsarnoki döntésről kiderült, jogszerűtlen volt. Példája világossá teszi, hogy lehet a zsarnokság ellen küzdeni. A csendes polgári ellenállás, a jogtisztelő ellenállás az, amely most sikert ért el.

Felhívom jobboldali polgártársaim figyelmet, hogy a FIDESZ »igazi«-nak nevezett rendszerváltása felengedett minden féket a magyar kormány útjában. Abban a jobboldallal egyetértünk, hogy az alkotmány szabja meg a demokratikus rendet, de csak akkor, ha az alkotmány demokratikus.

Milyen szuverén ország az, amelyben saját polgára igazságát csak külföldön, egy európai bíróságon keresztül tudja érvényesíteni saját kormánya ellen? Micsoda szegénységi bizonyítvány kormányunkra nézve, hogy szisztematikusan és pitiáner módon a legmagasztosabb eszközök egyikét, az alkotmányt is beveti polgára, nevezetesen a legfőbb bíró elleni harcban. Nem is említve most az összes többi eszközt, amelyet felhasználtak.

Orbán egykor a kommunista kolosszus ellen küzdött. Most maga is egy demokratikus keret látszatát öltő elnyomási rendszert alakít ki.

Évszázados félelmeinket mozgósítja, tudatosan játszik rá, hogy elnyomottak voltunk évszázadokon át. Megtanultuk, hogy a hatalom bárkit kicsinálhat. Jogi eszközökkel, de ugyanezt tette Baka Andrással.

Nem Európában kell az igazunkat keresnünk. Itthon kell olyan jogrendszert teremteni, amely évszázados szabadságjogainkat nem tiporja el.

Jó lenne, ha nem csak Európában, hanem elsősorban itthon érezhetnénk otthon magunkat!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. május 28. 15:01
Nem Európában kell az igazunkat keresnünk." Bizony nem! “Külön szólnék róla, mert – bizonyos hozzám eljutó információk szerint -, bár négyünk (az MSZP EP-képviselői – PS) munkájának mintegy bizonyítványa, hiszen az Európai Parlament kétharmados többséggel ítélte az Európai Unió lényegi ismérveitől eltérőnek az Orbán-kormány politikai irányvonalát és utasította el azt, kételyeket ébresztett itthoni – párton belüli – megítélésünkben. Összeállítása elsősorban Göncz Kinga és Tabajdi Csaba érdeme, végigharcolásában mindannyian részt vettünk, elfogadtatásáért valamennyien mindent megtettünk. ...Szeretném leszögezni: fellépésünk a Tavares-jelentés elfogadása során PÁRTSZERŰ, szakmailag előkészített és megalapozott volt, mindenben megfelelt VÁLLALÁSAINKNAK. Az Európai Szocialisták Pártjának vezetésében, az EP S&D frakciójában növelte a Magyar Szocialista Párt tekintélyét.” Hát itthon nem növelte a párt tekintélyét...
llnnhegyi
2014. május 28. 11:09
Kecskeházy!!! Neked már csak egy dolgod van,űzekedni a DK kecskenyájával. A népek elküldtek a b.pitchába! Hess Attila,hess!
balbako_
2014. május 28. 09:42
Hát faszikám ez semmi! Nem Orbán zsarnoksága okozta a pusztulásotokat, hanem a ti mérhetetlen szervilizmusotok, butaságotok. (Egyébként szólok, hogy a zsarnokokat nem szokták demokratikus választáson 3-szor visszaszavazni.)
Selamat
2014. május 28. 08:13
Rossz még nézni is, hogy a kecskék is mennyire meghülyültek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!