Rendetlenek

2014. április 17. 07:19

Mert az ő szótárukban a rend a szoclib katyvasz maga, a rendpártiság viszont az erőszak, a diktatúra, az elnyomás és a rasszizmus, következésképpen rendpárti a Jobbik meg a Fidesz, a szocialisták soha, semmiképpen.

2014. április 17. 07:19
Ugró Miklós
MNO

„Az MSZP egyes jelesei ilyennek képzelik a rendet. Ugyanis a rendpártiságnak a puszta gondolatától is kiveri őket a víz. Mert az ő szótárukban a rend a szoclib katyvasz maga, a rendpártiság viszont az erőszak, a diktatúra, az elnyomás és a rasszizmus, következésképpen rendpárti a Jobbik meg a Fidesz, a szocialisták soha, semmiképpen. S ezt ők komolyan gondolják. Ami ismét azt bizonyítja, rendet kellene rakni a szocialista párton belül, a fejekben is. Az igazán rendesnek mondható választási vereség után számos fórumon elemezték a súlyos csapás okait, nemcsak kifogásokat keresve, de sokan a lehetséges kiutat is. Az elnökség és a megyei elnökök részvételével megtartott párttanácsi ülésen vetette fel Varga Zoltán volt önkormányzati miniszter, Békés megyei elnök, hogy a vidéki Magyarországon láthatóan megerősödött az emberek biztonságigénye, s erre az MSZP-nek nem voltak megfelelő válaszai. A Jobbik számos helyen megelőzte a szocialistákat, igaz, rossz, diktatórikus, a csendőrséget újraépítő megoldásokat kínált. Ez vállalhatatlan, de a baloldalnak is kell valamilyen demokratikus, vállalható megoldást nyújtania. Ezért a Békés megyeiek azon gondolkodnak, miként lehetne rendpártibb karaktert kialakítania az MSZP-nek, tekintettel arra, hogy a Jobbik ezzel az arculattal jelentős tömegeket volt képes megszólítani és elcsábítani az MSZP-től.

Ezt a felvetést is ismertette Mesterházy Attila az MSZP választmányi ülésén mint a vidéki tagság köreiben felbukkanó véleményt. Azt is hozzátette, hogy »olyan, hogy rendpárti MSZP, nincs és nem is lesz«, mert az nonszensz, hogy a párt versengeni akarna a Jobbikkal, ugyanakkor megoldásokat kell találniuk a vidéki emberek problémáira. A választmányi ülésen csak keveseket érintett meg a téma, de Steiner Pál fontosnak tartotta ebben a kérdésben is kifejteni véleményét. Azt találta mondani, hogy amennyiben bárki komolyan gondolja, hogy az MSZP-nek ebbe az irányba, a rendpárti szocializmus felé kell elmozdulnia, akkor ez az egész ügy nem érdekli a jövőben. „Ezzel nem ajánlottam fel a pártból való automatikus kilépésemet, de mindenképpen egyértelművé akartam tenni az éles szembenállásomat.” Ezt csak úgy tudjuk értelmezni, hogy Steiner bennmarad pártjában, de semmi mást nem fog csinálni, mint sértett arcokat vágni. Egy olyan pártban, ahol ezt meg lehet csinálni (nem lépek ki, de semmi közöm semmihez) nem kéne valami rendet teremteni?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. április 17. 12:23
Ez a zagyvaság híven tükrözi a Zsemnyin Zsipao szinvonalát...
MZ/X
2014. április 17. 09:48
Tehát a vidéki emberek biztonság utáni vágya le van szarva MSZP részről! Köszönjük Steiner Pál ! Egyre világosabb kiket nem képvisel az MSZP!
GV0917
2014. április 17. 08:35
Variációk a szocialista "RENDPÁRTISÁG"és a történelmi hagyományok illeszkedésére. A Jobbik irányvonalát elvetik, mert az a M.kir. Csendőrséget szeretné "újjá alakítani." Két szempontból ez lehetetlen, hogy egyáltalán szóba kerüljön. 1. Az elődpártnak MKP-MDP-MSZMP véleménye szerint a csendőrség üldözte az elvtársakat.Lásd: Ságvári Endre. ( csendőrség véleménye szerint, felforgató és szabotázscselekményeket követtek el a kommunisták.) Mindkét megállapítás igaz.Ráadásul a zsidók deportálását a csendőrséggel végeztették, ezért ezt a szervezetet feloszlatták és minden lehető módon likvidálásukra törekedtek. 2. Így egy rendvédelmi forma már kiesik.Mi marad az MSZMP-nek?Lássuk csak- visszaállítani a Vörös Őrséget és a Cserni Jóska féle Lenin- fiúkat / Természetesen a Szamuelly modell szerint./ Visszaállítani az ÁVH-t, amely köztudottan a munkásosztály Ökle volt! Aztán a Horn által is kedvelt "Pufajkásokat"-Karhatalmisták, verőlegények. A modernebb variációját, a Zoltay féle Munkásőrséget.... Ha ez nem jó, menjünk vissza távolabbra az időben. Pesten is "Röndnek muszáj lönni"-mondja Kovács XXXII. konstábler.Azaz "csendbiztos". Vidéken meg a pusztázó "perzekútorokat," pandúrokat kell beállítani! Kényes kérdés...A cigány se lopjon, a paraszt se károsodjon és ne ön bíráskodjon-a másik oldalon meg ne kövessenek el életellenes cselekményt-főleg csoportosan. De a kisördög ott motoszkál mindenki fejében, hogy az erőszakra a REND erőszakkal válaszol. És nemcsak tulajdon elleni cselekményekben... Itt legfontosabb az EGYENSÚLY! Na ezt kellene létrehozni, mindjárt csökkenne az erőszak- pro és kontra!
*ufó*
2014. április 17. 08:19
ne izguljék, miki bá' 2 hét múlva rend lesz a szocialista párton belül, a fejekben is
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!