1944

A vietnamiak is így jártak az amerikai felszabadítás alatt, az irakiak is a tálibok is, Gatti bácsiék jóvoltából. Nagyon érdekesek ezek a dolgok.

Még mielőtt a 60-as IQ-júak elkezdenének fröcsögni, Sárközi Gergely szerkesztette a Magyarország felfedezése sorozatot, amelyben olyan könyvek jelentek meg, mint Szabó Zoltán A tardi helyzet!

Így folytatódik: "Fábián Annus, a Nyúl utcai házmesterné tűnt fel a csillagos háznál. – Nagyságos asszony, odaadom a lánykori irataimat. – Anyám este kisurrant, hamis okmányaival falun bérelt szobát mint Pataki Anna elbocsátott cseléd. Balatonkilitiről évek óta járt szerdánként a házhoz Rózsi, friss tejföllel, túróval, tojással. Ő engem fogott kézen: – Elviszem a gyereket Kilitire. Majd azt mondom, hogy az enyémek, csak eddig Pesten voltak az apjuknál. Érettségi előtt álló nővéremet befogadták Slachta Margit szürkenővérei. Származása ellenére mindig is hívő katolikus volt. Bátyámat családunk egyik barátja a szigetszentmiklósi tanyáján rejtette el. Az új kisbéresről senki se kérdezte, hogy kicsoda. Apám azt hajtogatta, majd csak túléli az újabb munkaszolgálatos behívást is, de a legutolsót, már a nyilas puccs után, amikor a balfi haláltáborba került írótársaival, Szerb Antallal és Halász Gáborral, nem élte túl. Görgey Guidó katonatiszt ki akarta menteni őket, de egyik se akart szökni a másik nélkül. Mindhárman meghaltak. Alapy Gáspárra is gondolok ezekben a napokban. 1928 óta volt Komárom polgármestere, és a zsidók deportálását ahol csak tudta, szabotálta. Zsidópártolásért a Csillagerődbe hurcolták, s onnan Németországba. A pályaudvarról még kihozhatták volna a barátai, akik megvesztegették az őröket. Kiáltozták a nevét, de nem találták meg. A fegyveresek betuszkolták valamelyik marhavagonba. Dachauban megölték. Böhm Lőrinc hentesnél, Kilitiben túléltem a holokauszt vérengzéseit. Mikor a faluból elkotródtak a németek, Böhm bácsi szénapadlásáról két rejtegetett lengyel ereszkedett le a létrán. Anyám jött értem, akit immár nem kellett „Anná”-nak szólítanom. Hetven éve történt. Siratjuk halottainkat. Nem feledjük az igazakat, s a bátrakat, akik nem tűrték tétlenül az ország náci leigázását. "

Kedvelem Sárközy Matyit. Ez a visszaemlékezése egyszerre korrekt és megható. Gondolom, az "antifaszisták" nem ilyennek képzelnek egy visszaemlékezést 1944-re, és meg is akad a torkukon. Az én nagyanyámnál is bújtak zsidók, lengyelek, "Tera néni" mindig adott valamit a helyi cigányoknak, volt történet eldugott pisztolyról, kis híján főbelövéssel...