Bűzlik az egész

2014. március 04. 16:17

Az ilyen hatalomgyakorlás botrányos körülmények között fulladhat kudarcba, mert kizárja a korrekció lehetőségét. Interjú.

2014. március 04. 16:17
Bárándy Péter, Vörös Imre, Gadó Gábor
NOL

– Ha a következő kormányok tényleg a mostani példáját követnék, nem is lenne érdemes megkérdezni, mi lesz 2014 után. De hátha nem. Ebben az esetben a Szalay Körben milyen megoldásokat látnak?


– Gadó Gábor: Ha a mostani kabinet – a Jobbikkal vagy anélkül – megőrzi a kétharmadot, abból egy dolog biztosan következnék: az állam az életviszonyok eddig nem, vagy csak részben érintett területeit is fokozatosan birtokba venné. Újabb és újabb jogszabályok születnének, amelyek megszabnák, miben higgyünk, minek örüljünk, mit gondoljunk a múltunkról és önmagunkról.

– Bárándy Péter: Sokan bíznak abban, hogy ha marad a jobboldali kétharmad, konszolidáció következik. De szerintem legfeljebb valamiféle stabilizációs időszak jöhet, a kizárólagos hatalomgyakorlás stabilizálása és kiterjesztése, mondjuk, a tanfelügyelőkre, vagy éppen a ma még választott közös képviselői poszt helyett létrehozandó házmesteri intézményre – és az élet minden egyéb területére. Ehhez pedig már nem kell újabb botrányos intézkedéseket hozni, mert a rendszer kész.

– Vörös Imre: Madách után szabadon: a mű kész, az alkotó forog, fogalmazhatnék tréfásan. Már csak működtetni kell a rendszert, legfeljebb az aprómunka van hátra. A Trabantba már berakták az utolsó csavart is…

– Bárándy Péter: De a kocsi már most is nagyon büdös…

– Vörös Imre: Büdös és zajos, de már csak menni kell vele.

– Bárándy Péter: Amíg lehet. Mert az ilyen hatalomgyakorlás botrányos körülmények között fulladhat kudarcba, mert kizárja a korrekció lehetőségét. Valamikor majd felrobban az a Trabant, de most csak a következő ciklusról beszélünk.

– Gadó Gábor: Szerintem is stabilizáció következne, és az emberek többsége úgy látná, hogy mivel nincs politikai alternatíva, ehhez a helyzethez kell igazítaniuk az életstratégiájukat.

– Vörös Imre: Adott egy föld, amit gazzal ültettek be, s azt gondozzák nagyon gondosan. Abból – trágyázzák bármivel – nem lesz angol- vagy franciakert, s nem terem benne sem gyümölcs, sem virág.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. március 05. 11:09
"Adott egy föld, amit gazzal ultettek be" A suszter maradjon a kaptafánál! Miota ultetik a gazt!? A gaz magátol nő. Azt gyomlálni szokták, okoska.
nyugalmazott tanár
2014. március 05. 06:31
Egy átlagos tehetségű tanult jogásztól (Bárándi) elvárható lenne, hogy ilyen marhaságokkal ne rontsa a hitelét: "... a kizárólagos hatalomgyakorlás stabilizálása és kiterjesztése,...". Különösen akkor, ha valakik gyakoroltak kizárólagos hatalmat, akkor azok éppen az ő elvtársai voltak. Tömegbelövetéssel, ártatlan idős, ünneplő polgárok begyüjtésével majd megalázó vegzálásával, egészen odáig, hogy a testüregeiket "motozták" a Gyorskocsi utcában. Honnan veszi a bátorságot az az alak, hogy még egyáltalán meg mer szólalni? Kritizálja a 67,5 %-kal, törvényesen megválasztott demokratikus, többségi akaratot képviselő kormányzást?
Peter8811
2014. március 04. 21:40
"Bűzlik az egész" Péter bácsi, ez a te szagod.
várúr
2014. március 04. 20:43
Nem mellesleg Bárándy eetárs Furcsány igazságügyminisztere volt, a fia a szoci frakció tagja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!