„Két karodban nem ijeszt majd / a halál nagy / csöndje sem. // Két karodban a halálon, / mint egy álmon / átesem.”
2014. február 15. 12:10
p
0
0
46
Mentés
Október, délután
Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni, s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról, hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, - mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését.
De nap kacsintgat át fodrán a lombnak, vad darazsak dudolnak körül haraggal. És a lomb makkal felel és feleselget, hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.
Fanni fölébred és álmos szeme kék, keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal békít a lombbal, végigsimít a számon s ujját ott tartja három harapós fogamon még,
hogy ne beszéljek. Így készül az új csend és a csendből odafent sziszegve eső hatnapos esső, mely elmossa a makkot s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.
(1934)
*
Együgyű dal a feleségről
Az ajtó kaccan egyet, hogy belép, topogni kezd a sok virágcserép s hajában egy kis álmos szőke folt csipogva szól, mint egy riadt veréb.
A vén villanyzsinór is felrikolt, sodorja lomha testét már felé s minden kering, jegyezni sem birom.
Most érkezett, egész nap messze járt, kezében egy nagy mákvirágszirom s elűzi azzal tőlem a halált.
(1940)
*
Két karodban
Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem.
(1941)
*
Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal hűs tenyeredben.
(1943)
*
Levél a hitveshez
A mélyben néma, hallgató világok, üvölt a csönd fülemben s felkiáltok, de nem felelhet senki rá a távol, a háborúba ájult Szerbiából s te messze vagy. Hangod befonja álmom, s szivemben nappal ujra megtalálom, hát hallgatok, míg zsong körém felállván sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék, most bujdokolsz a tájban és szememre belülről lebbensz, így vetít az elme; valóság voltál, álom lettél ujra, kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e? s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer, a hitvesem leszel, - remélem ujra s az éber lét útjára visszahullva tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, - csak messze vagy! Túl három vad határon. S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még? A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem, bombázórajok húznak el felettem; szemed kékjét csodáltam épp az égen, de elborult s a bombák fönt a gépben zuhanni vágytak. Ellenükre élek, - s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek fölmértem s mégis eltalálok hozzád; megjártam érted én a lélek hosszát,
s országok útjait; bíbor parázson, ha kell, zuhanó lángok közt varázslom majd át magam, de mégis visszatérek; ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg, s a folytonos veszélyben, bajban élő vad férfiak fegyvert s hatalmat érő nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám: a 2 x 2 józansága hull rám.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben, 1944. augusztus-szeptember
*
„2014. február 15-én, 102 éves korában elhunyt Gyarmati Fanni. Ez a kislánykori képe. A fotó azért rongálódott meg, mert Radnóti Miklós zsebében találták meg az abdai tömegsírban, másfél évvel a költő halála után. Radnóti magánál tartotta még Fanni egy felnőttkori képét, két tőle kapott levelezőlapot és egy levelet is. Az utolsót néhány héttel a férj halála előtt adta fel Fanni, és egy általa írt imádságot tartalmaz:
»Édes Istenem, nem bírom ezt a szorongást. Segítsd meg őt, légy vele, hogy világos, tiszta legyen a feje és mindenre tudjon felelni. Segítsd meg őt, Te tudod mennyit kínlódott szegény, ne engedd, hogy baja történjék. Légy velünk, bár tudom, hogy bűnös vagyok, ő nem, soha, de én oly sokszor vagyok kemény és bántó az emberekhez, bár a legfőbb parancsnak tartom, hogy szeresd felebarátodat. De azt hiszem, azért van ez, mert sokszor és annyiszor ért már bántalom engem is. De ő jóságos. Ő még soha senkinek nem vétett az ő szívében és agyában rend van és nagyon vigyázz Rá, Istenem!«˜
Miklós egyetemista, Alexandra az angol követségen titkárnő. A szerelmüknek útját állja a politika; a lányt sürgősen hazahívják Londonba, utánaeredő udvarlója disszidálási kísérlet miatt börtönbe kerül. Az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója Tóth Miklósnak az állambiztonság fojtogató kulisszái mögött játszódó igaz története, amelyből most rendhagyó filmes feldolgozás készült. Nagy Anikó Mária rendezőt és Lukácsy György társrendező-forgatókönyvírót kérdeztük.
Kétségtelen, aki mosta már arcát az Oroszlánfejű-kút vizével, állt már a vulkáni kúp tetején, lépkedett a bazaltorgonákon, szagolt már be a jégbarlangba, szemlélődött a lankákat ékesítő kápolnák valamelyikében, és itta a hegy levét egy borász lugasában, az tudja, miről beszélek.
A modern ember viselkedése úgy érthető meg a legjobban, ha fogságban tartott állatokat tanulmányozunk. A Homo sapiens évezredeken át sikerrel alkalmazkodott közösségeinek és az élet összetettségének a növekedéséhez, ám az utóbbi száz év változásaira nem volt felkészülve.
Dél-Bajorországban kritikus áradások miatt hat körzetben rendkívüli állapotot hirdettek.
p
0
0
2
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 46 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. február 15. 23:02
Pont tegnap gondoltam rá, amikor elmentem a házuk előtt, a Pozsonyi úton, hogy mi lehet vele?
Azt mondta, hogy a naploját, csak a halála utám adhatják ki. Boldog lehetett, mert szeretve volt!