A demokratikus kultúra esélyei

2014. január 20. 09:06

A harmadik köztársaság válságához nem csupán a politikai elit gátlástalansága vezetett, hanem legalább annyira egy széles körű társadalmi probléma, a demokratikus kultúra torzulása is.

2014. január 20. 09:06
Sik Domonkos
Szuverén

„Úgy tűnik, hogy ami történik, az ha nem is a társadalom jóváhagyásával, de legalábbis széles körű felháborodást nem kiváltva történik. Ezen a ponton talán nem túlzás kimondani: a harmadik köztársaság válságához nem csupán a politikai elit gátlástalansága vezetett, hanem legalább annyira egy széles körű társadalmi probléma, a demokratikus kultúra torzulása is.

Az elmúlt négy év eseményei ebben az értelemben csupán láthatóvá tették azt a rendszerváltás óta lappangó problémát, amely a demokratikus értékek és kompetenciák elsajátításának hiányából fakad. Az, hogy az alkotmányosság korlátozása, a nyilvánosság és a választási rendszer szabályozásának visszásságai, a különböző társadalmi csoportok érdekeinek semmibevétele, valamint a hatalmi pozícióval való nyílt visszaélések nem vezettek – akár demonstráció formáját öltő, akár a választói preferenciákban megmutatkozó – ellenálláshoz, azt mutatja, hogy ezek a kérdések nem váltak az állampolgárok ügyeivé. Más szóval nem tekintenek rájuk úgy, mint amibe beleszólásuk lehetne, és amiért végső soron felelősek lennének.

Míg a politikai elit motivációjának és felelősségének vizsgálata rengeteg figyelmet kapott a nyilvánosságban, addig arra a kérdésre, hogy pontosan mik lennének a demokratikus kultúra torzulásának okai, többnyire csupán közhelyes állítások fogalmazódtak meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetigi
2014. január 20. 16:34
Már megint elszabadult a láncáról egy büfé-ruhatár-kommunikáció szakos szociopszichopata!
várúr
2014. január 20. 15:32
Maga a "harmadik köztársaság" is rossz tréfa. Az első a Károlyi-féle idióta árulás volt, a második szovjet tákolmány, majd diktatúra. Lánykori nevén az első (1990 után) szimpla lopás és fosztogatás volt. Ballibjeink a mostanit diktatúrának hazudják. Jó, hogy nem királyságot hörögnek.
citizen queen
2014. január 20. 11:32
"talán nem túlzás kimondani: a harmadik köztársaság válságához nem csupán a politikai elit gátlástalansága vezetett, hanem legalább annyira egy széles körű társadalmi probléma, a demokratikus kultúra torzulása is. Az elmúlt négy év eseményei ebben az értelemben csupán láthatóvá tették azt a rendszerváltás óta lappangó problémát, amely a demokratikus értékek és kompetenciák elsajátításának hiányából fakad." A szerző úgy tesz, mintha itt is évszázadok alatt alakult volna ki az ún. demokratikus kultúra, mint nálunk szerencsésebb helyeken. Ehhez képest ha végignézünk a múlt század történelmén, volt két vesztes háború, egy országcsonkítás, két diktatúra (kommunista és nyilas), egy forradalom, és egy "rendszerváltás". Ez utóbbi is a nép feje fölött lett szépen elmutyizva. Szóval fölösleges a demokratikus értékek és kompetenciák hiányán siránkozni ilyen előzmények után, majd idővel kialakulnak, és elsajátítják őket az emberek. (Megjegyzem, addig sem kéne minden jöttment politikai bohócnak kiüresíteni a demokrata kifejezést.) Merthogy az anekdota szerint az angol pázsit is azért olyan üde és szép, mert négyszáz éve gondozzák. Na most negyedszázad alatt, felülről irányítva, némi vadkapitalista mentalitással megfűszerezve - nem fog ez a mi kis hazai demokráciánk a régi nyugati demokráciákhoz hasonlítani. Majd idővel, mert mindennek rendelt ideje van. És több száz éves folyamatokat nem lehet egy-két évtizeddel megúszni, lemásolni.
Agricola
2014. január 20. 11:29
Sik Domonkos téveszméi, látomásai: 1. "az alkotmányosság korlátozása," Nincsen semmiféle korlátozás! Az 1989-es Alkotmány is csak kétharmados alkotmányozó többségről rendelkezik. Maga az 1989-es Alkotmány, melynek létrehozásában Tölgyessy is úgy tudom részt vett semmiféle ilyen parlamenti felhatalmazást nem kapott. Az Alkotmány emberi tevékenység eredménye és az időkben változhat. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya szövegét a pennsylvaniai Philadelphiában fogadták el 1787. szeptember 17-én, ratifikációjára az elkövetkező években minden államban sor került. Mindösszesen huszonhét alkalommal egészítették ki. Nem lett egyből tökéletes. Sokáig a rabszolgaságot is Alkotmányossá tette 2. "a nyilvánosság és a választási rendszer szabályozásának visszásságai," Az úgynevezett „Szabad Sajtó” teljesen szabad, sőt annyira szabad, hogy akármilyen szemenszedett hazugságot olvasói elé tálalhat és az újságírók arcán olyan vastag a bőr, hogy semmitől sem képesek elpirulni, 3. "A választási rendszer szabályozásánál" nincsen semmi visszásság! Gyurcsány Ferenc is, amikor kormányon volt kezdeményezte a képviseleti demokrácia működéséhez szükséges képviselői létszám lecsökkentését. A választási rendszer, amit 1989-ben hoztak létre az alapító atyák 1994-ben is úgy működött, hogy például az MSZP, amely az első fordulóban a listás szavazatok 31,27 %-át szerezte meg, míg a második fordulóban (egyéni képviselők) a szavazatok 45,164 %-át szerezte meg, az összes képviselői mandátumok 54,15 %-át nyerte el. 4. "a különböző társadalmi csoportok érdekeinek semmibevétele, valamint a hatalmi pozícióval való nyílt visszaélések " „A parlamentáris demokrácia tehát olyanféle rendszert jelent, ahol a kérdéseket először vitára bocsátják, megbeszélik, igyekeznek kompromisszumra, konszenzusra jutni, majd ha ez nem sikerül, marad a többségi döntés”. (Shenpen, Konzervatórium)” A felelős kormányzás nem azonos a mindenáron konszenzuskényszeres kormányzással! Mindenkivel a végtelenségig csak egyeztetni, mindenkinek, aki beleszól vétójogot adni, olyan lenne, mint Samuel Beckett abszurd drámája (Godotra várva). A természetben, amelynek részei vagyunk, az idő, a negyedik dimenzió fontos paraméter és a helyzetnek megfelelő döntések meghozatalához nem áll rendelkezésre végtelen mennyiségben. Ha többségi döntés születik, csak pihent agyú propagandisták (mint Sík Domonkos) (bázisdemokraták=anarchisták)) fantáziálnak diktatúráról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!