Kétharmadok

2014. január 09. 14:44

A Fidesznek ugyanis ma nagyságrendileg annyi támogatója van, mint a végül elvesztett 2002-es és 2006-os választás előtt.

2014. január 09. 14:44

„A Fidesznek ugyanis ma nagyságrendileg annyi támogatója van, mint a végül elvesztett 2002-es és 2006-os választás előtt: a teljes népesség mintegy harminc százaléka állt a párt mellett akkor is és most is. Ezzel szemben négy évvel ezelőtt a mainál jóval nagyobb, 37 százalékos eredményt mértek a párnak, mely támogatottság a választásokig még tovább nőtt. A bizonytalanok tartósan magas aránya, valamint a lassan szélesedő, és közben folyamatosan átalakuló baloldali tábor miatt a Fidesz átlagos eredménye kiemelkedőnek hat, miközben az legfeljebb a 2000-es évek első felének támogatottságát mutatja. Míg azonban 2002-ben és 2006-ban az MSZP és az SZDSZ tábora kiegyenlítette a Fideszét, jelenleg hasonló támogatottságú ellensúlyról nem beszélhetünk.

A legutóbbi mandátumbecslések azt mutatják, hogy a jelenlegi támogatottság mellett a Fidesz újra kétharmados többséget kaphat a Parlamentben. Mindezt úgy érheti el a kormánypárt, hogy a 2010-es szavazóinak egy jelentős részét – tízből három választót – elveszített. Kétségtelen, hogy a rezsicsökkentéssel komolyan mérsékelni tudta a 2012-es mélypontot, ám világosan látszik, hogy a Fideszt ma jóval kevesebben támogatják, mint négy évvel ezelőtt. Köszönhetően ugyanakkor a választási rendszernek illetve az ellenzék jelenlegi megosztottságának, a 2010-es szavazók kétharmada is elég lehet egy újabb kétharmadhoz 2014-ben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Moses Hess
2014. január 09. 17:13
Reiner Roland! Vegyen példát a szintén zsidó Reiner Péterről, aki a Magyar Gárda iránti lojalitásból "magyargárdás" trikót húzott, és a gárda tiszteletbeli tagja . Vállalt, becsületes zsidóként egyik aktív résztvevője a jobboldali politikai életnek. ne hozzon szégyent a Reiner névre!
Csigorin
2014. január 09. 17:10
"nagyságrendileg annyi támogatója van" ehhez aztan marha okosnak kell lenni... mivel a tamogatok szama legalabb millio, legfeljebb a valasztopolgarok szama ami szinten parmillio, igy ebbol megtudta a dolgozo ami ra tartozik: SEMMIT. A nagsagrend gyengebbek kedveert a tizes hatvany (tizes szamrendszerben), vagyis egy nagysagrendi valtozas az magyarul tizszeres valtozas. Ilyen remek es pontos mereseket en is tudok am mondani, meg kulonbeket is, sot meg ugy is ha egyik kezemet a valagamba dugom kozbe.
citizen queen
2014. január 09. 15:51
Fogadatlan prókátorként én csak annyit tanácsolnék a kormánynak, és a Fidesznek, hogy ne bízzák el magukat a mégoly szánalmas ellenzéki tökölődés-marakodás miatt. Ha lehet, maradjanak csendben, mert az ellen-oldali háttérből árgus szemekkel lesik, mikor, miből lehetne megint egy köteles beszédet csinálni. Pozitív üzenetek - de nem erőltetett hurrá-optimizmus, az elért erdemények hangsúlyozása, valamint annak bemutatása, hogy az ellenzéki lúzer-csapat semmivel sem más, vagy új, mint 2010 előtt.
6qwasyx
2014. január 09. 15:49
http://kkbk.blog.hu/2013/08/07/a_vitezy-hankiss-erdos-klan?fb_action_ids=656551201069920&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B176384905874916%5D&action_type_map=%5B%22og.likes%22%5D&action_ref_map=%5B%5D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!