Kisjézus helyett foci

2014. január 03. 17:44

Annyira szép, annyira szárnyaló lett bizonyos tájakon a néplélek mára, hogy immár focit álmodik oda is, ahol annak látszólag semmi keresnivalója nincs.

2014. január 03. 17:44
Ferenczi Krisztina
NOL

„Annyira szép, annyira szárnyaló lett bizonyos tájakon a néplélek mára, hogy immár focit álmodik oda is, ahol annak látszólag semmi keresnivalója nincs. De lehet, hogy csak a szolgalelkűség jutott csúcspontjára az Orbán-uradalom egyik szép falujában, amikor nagyon nekiveselkedett a karácsonyi örömszerzésnek az ismeretlen alkotó Felcsúton.

Betlehemet utánzó idilli csendéletével sikerült ugyanis öngólt lőnie. Állítólag háborog még a falu népe is, hogy futball-labda éktelenkedik az angyalkák alatt ülő fiú (férfi?) kezében a Fő utcán, hogy lejáratják, nevetségessé teszik a falut ezzel a blaszfém giccsel. Van, aki már a stadionépítés kezdete óta menne innen, ha tudna hová, s ha nem ez lenne a szülőföldje, mert úgy véli: oda a település falusi jellege és mert fél az esetenként majd ideérkező sok ezer futballrajongóval járó megpróbáltatásoktól. A festett háttérben erdő szép sárga csillagokkal. A labdás fiú (férfi?) mellett ülő nőalak kicsit szép. Piros szalag lóg fekete varkocsából, előtte négylábú faasztal, gondosan vasalt kendővel letakarva, rajta adventi koszorú lehet. Felettük fenyőgallyak, az egyikről alighanem angyal csügg alá, jobbjukon egy ritkásan díszített fenyőfa áll – 2013 karácsony. A földön díszcsomagolású ajándékdobozok, elöl nyitott kosár szaloncukorral.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. január 04. 10:28
Én értem a focilabda és a Betlehem szimbolikáját: A foci labda a jászolban, utalás arra, hogy túl súlyos büntetés volt Jézsus zsidók általi kivégeztetése elég lett volna egy zárkapus mérkőzés a Gecsemáni kertben a MOSZAD és a 11 apostol + egy tartalék játékos közözött Júdás lett volna a part jelző és a bíró a 3 állással akár 90 ezüstöt is megkereshetett volna a. Viszont ebben az esetben a Léderer gyerekeknek egy focikaput kellett volna kifűrészelni 2000-ben a Lebontott Regnum Mariamum emlék dombján. Tehát Igaza van Ferenczy elvtársnőnek rendkívül mély szinbolikud értéke van a kettőnek együtt!
silvester
2014. január 04. 06:20
Virslis majalisok helyett szorakozas. Seggfejek helyett,tudassal biro emberek es valodi ujsagirok.
atila68
2014. január 03. 21:46
Krisztina drága! Önnek két dologhoz nincs köze; - labdarúgás - vallás
S0ma
2014. január 03. 21:07
"Van, aki már a stadionépítés kezdete óta menne innen, ha tudna hová," --- Krisztina! Ilyen hibbamtságot csak Ön, vagy Kormos Kata kolléganője képes kipréselni magából- Esetleg még rékakinga.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!