Lelkileg nehéz

Voltam már felszolgáló, közmunkás, piaci kofa, kőműves segédmunkás, kisbolti eladó, fakitermelő. Ma újabb állomásához érkezett az álruhás országjárásom.

Szerettem volna mentős lenni, de azt különféle jogi akadályok nem tették lehetővé. Már-már lemondtam róla, amikor egy ismerősöm jelezte, hogy beteghordó még lehetek. És ma lettem is.

Fizikailag is nehéz és odafigyelést igénylő, nagy felelősséggel járó feladat, de elsősorban lelkileg megterhelő munkakör. Egy félórára, órára részesévé válunk egy emberi sorsnak, egy kiszolgáltatott élethelyzetnek. Nem csupán külső sérüléseket, sebeket, betegségeket látunk, de belső megrázkódtatásokat, fájdalmakat is. Meg persze tartást, reményt, küzdelmet és szeretetet is.

Amikor megkérdeztem a kollégámat, hogy tud derűs maradni nap mint nap, azt mondta, igyekszik viccelődni, kedves lenni a betegekkel, és nem hazavinni az érzéseket. A bácsiról, aki elbúcsúzik a feleségétől, mert úgy érzi, nem jön többé haza, vagy a néniről, aki nem akarja elhinni, hogy csak egy másik intézetbe kerül, azt hiszi, valami nagy baj van, és egész éjjel sirdogál. Nem egyszerű…