Világot kell látni, tanulni, dolgozni, majd mindezt hazahozni

2013. december 12. 09:38

Egy platformra tereltem a liberálnihilista és a nemzetiszocialista online médiát. (Ritka csúnyák így együtt.) Kaptam vicces megjegyzéseket, volt aki a halálomat kívánta, kaptam antiszemita megjegyzéseket is.

2013. december 12. 09:38
Tristan Azbej
Facebook

„Komoly nap volt a mai.
Kaptam újabb 15 perc hírnevet.
Kaptam annyi oltást, hogy kiakadt a modorosságméterem.
Kaptam annyi beszólást, hogy az kitenne jónéhány roast show-t.
Kaptam annyi támogatást, hogy hálás vagyok a barátaimért. Köszönöm, tényleg.
Egy platformra tereltem a liberálnihilista és a nemzetszocialista online médiát. (Ritka csúnyák így együtt.)
Kaptam vicces megjegyzéseket, volt aki a halálomat kívánta, kaptam antiszemita megjegyzéseket is. Nem zsidó származású emberként is megtisztelő volt a kuruc.info céltáblájának lenni: ha ők utálnak valamiért, akkor jó úton jársz, az Hétszentség.

Biztos bölcsebb lenne elegánsan átlépni a dolgon. Nem vitatkozni senkivel, nem »magyarázkodni«. Aki tudja, hogy mit csinálunk a Gyere Haza Alapítványnál az úgyis értékeli, aki pedig nem akarja tudni, az sosem fogja.
Egyszer bölcs leszek és befogom.... de nem ma.

Először is leírom, hogy most zártuk a Gyere Haza Karrier Pont első évét. Közel kétszáz fiatal, magyar »ügyfelünk« volt, akiket segítettünk a hazatérésben. Segítettük az ő személyes boldogulásukat és így hozzájárultunk a boldogságukhoz is. Magyarország, meg az itthon maradók pedig nyertek velük. Személyes tanúságtételek, sikertörténetek és köszönőlevelek erősítenek meg abban, hogy van értelme és eredménye annak, amit csinálunk.. és éppen ezért jövőre folytatjuk.... köszönhetően annak is, hogy egyre többen támogatják az ügyünket: magánszemélyek, kormányzati szervek és cégek egyaránt.

Azt is leírom, hogy a következő pár évem jelentős részét külszolgálatban töltöm: a magyar érdekekért, a magyar állam és a magyar emberek pénzéből és a magyar állam és a magyar emberek pénzének gyarapításáért, magyar felségterületen, de de facto külföldön fogok dolgozni. Ez egy megtisztelő szolgálat, ismerve, hogy mennyi meg nem értés terheli a magyar - izraeli kapcsolatokat és mennyi tér van arra, hogy egyenrangú felekként működjünk együtt. Az egész Gyere Haza logika erre épül: világot kell látni, tanulni, dolgozni, tapasztalatot gyűjteni majd mindezt hazahozni, és Magyarországon kamatoztatni, mert akkor mindenki nyer. Ezt teszem én is.

Pár tanulság.

Ha egy jó és fontos ügy miatt szívatnak, az végső soron pozitív élmény. Ezúton is üdv és respekt Fruzsina Skrabski-nak :)

Vannak olyanok, akik a kampányidőszak ellenére képesek korrektek maradni. Letudják a kötelező feladatot, de nem akarnak nagyon alázni. Kösz 444, kösz Erdelyi Peter, kösz Alfahír Hírportál, kösz Bencsik János.

Vannak olyanok, akiknek az az outlet, hogy elengedik magukat fórumokon. Nincs gond, őket is anya szülte, ők is valakiknek a szerelmei, stb. Én kérek elnézést, hogy ma nem etettem a trollokat.

...és akkor van a legalja, a politikai spektrum jobb és bal szélén. Fideszfigyelő, pár álfüggetlen index blog, jobbik.hu, kurucok, ilyenek. Azért ezek jó nagy francok. :) Az egyik ilyen társaság pl. kiadott egy hivatalos sajtóközleményt, amiben jólmegmondták a magukét, meg leárulóztak. Nem először persze, csak eddig kollektíve voltam hazaáruló, most pedig az az Azbej Tristan vagyok, aki »elárulta a magyar ifjúságot«. Bár szokás szerint bebújtak a névtelenségbe, de azért én személyesen szólítanám meg Farkas Gergely-t a Jobbik Ifjúsági Tagozat-ból: Vettem az üzenetet. Tudom, hogy pont teszel rá, de egyébként én nem haragszom. Az olyan szavak, mint a becsületsértés, úgyis patetikusan hangzanak ma már. Rossz lehet belekeseredni az örökké determinált ellenzéki lét, eszköztelen, és ötlettelen hőbörgésébe. Szerintem ki kéne rúgnotok pár agresszív félnótást Nováktól Zagyváig és akkor bele lehetne kezdeni az értékteremtésbe.

Amit mi csinálunk az az, és ezt nem mi mondjuk, hanem ők: http://gyerehaza.org/itt_is_lehet ...ezért is folytatjuk az egészet.

Shalom Mindenkinek! :)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5perc
2013. december 15. 02:01
Miért kell síránkozni? Itt ez van, így működik, ez mind hozzátartozik. És ahogy olvasom őt, sikeresen megtalálta benne a helyét, szerves része lett önmaga is, beillik a képbe. Ezért érzi jól magát itt, illetve most épp nem itt, de ez is az "idevalósi" attitűdhöz tartozik.
LisztFerihegy
2013. december 12. 11:48
Tuti, hogy dislike-olják ezt a hozzászólást sokan, de "a gyűlölet nem pálya", ahogy az MLSZ is hirdeti. Nem értem ezt a gyűlölködést. Ez ugyanis már az. A tényszerűségtől való szándékos eltérés, a bármi jóban valami önös cél keresése, ez a rossz indulat, és a normális emberi szeretet hiánya. Ha valaki kormányzati megbízást kap, az miért rossz ember kapásból, én nem tudom, ahogy nem mindenki kommunista, aki MSZP-s, nem mindenki náci, aki Jobbikos, nem mindenki aljas, aki kormányzati munkát vállal. Bármelyik kormányban. Szóval nem értem a hőbörgőket, sem itt, sem a 444-en, de lehet én vagyok ennyire naiv, hogy az embernek bizony jónak is kell lennie. Bocs, hogy így gondolom, és még be is vallom.
kjkj945
2013. december 12. 10:29
http://444.hu/tag/azbej-tristan/ Izraelbe ment dolgozni. Maradjon is ott!!! Hazament!!!
Mr Fabulous
2013. december 12. 10:23
Nagy zsetont felvenni mondvacsinált alapítványnál, majd elhúzni fasza kormányzati pozícióba, külföldre, ez igazi fidesznyik karrier.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!