Nyers nyugdíja, az alkotmányos költség

2013. december 11. 18:11

Abban a vitában, hogy jár-e nyugdíjpótlék Nyers Rezsőnek, vagy sem, épp csak a lényeg nem hangzik el: alkotmányosan megszüntethetők-e szerzett jogok?

2013. december 11. 18:11
Nehéz-Posony Márton
hvg.hu
„A vita egyik érve, hogy Nyers Rezsőnek igenis jár a nyugdíjpótlék, hiszen mégiscsak ő volt az új gazdasági mechanizmus atyja, tehát nem említhető egy lapon a bigott komcsikkal. Az ezzel ellentétes érv, mint Seres László cikkében, hogy azért Nyersből ne csináljunk már hőst, hiszen lényegében jóváhagyta Nagy Imréék kivégzését, úgyhogy először talán a lelkiismeretével kellene elszámolnia.

A 2010 előtt volt alkomtányos jogállamban ezek mellett illett felvetni egy harmadik szempontot: alkotmányos-e egy olyan törvény, amely szerint a huszonkét éve folyósított nyugdíjpótlékot a miniszter megszüntetheti azon az alapon, mert egy szakértői bizottság szerint a jogosult az ötven évvel korábbi történelmi szerepe miatt arra érdemtelen. (...)

Nem csak az a kérdés ezért, hogy Nyers Rezsőt hogyan ítéljük meg, hanem az (és én ezt fontosabbnak tartom), hogy az állam milyen jogainktól foszthat meg azon az alapon, hogy hirtelen úgy dönt: nem tetszik neki, ahogy korábban viselkedtünk. Ez ma Nyers Rezsővel azon az alapon történik meg, hogy mit tett a kommunizmus évtizedei alatt, holnap bárkivel, bármilyen alapon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2013. december 12. 08:30
Gratulálok! Nehéz-Posony Márton feltatálta az alkotmányos diktatúrát. Sajnos nem csak ő!
Charlie Chan
2013. december 12. 08:02
Hát ennek leírásához pofa kellett. A hvg-nél minidg nam lejjebb. Nyers egy diktatúra, egy szovjet gyarmat működtetője volt. Semmi enm jér neki, csak börötn, egy nem diktatúrában a diktatúra után. A hgv menjen a picsába.
Peter8811
2013. december 12. 07:29
HVG? El sem kell olvasni a cikket, jogos Nyers Rezső elvtársnak a nyugdíja, ne legyen már rezsi csökkentés mellett Rezső csökkentés, amikor ennek az elvtársnak érdeme a progresszív adórendszer/progresszív járulék/progresszív árrendszer ami már 2009-ben verte a 85%-ot, kurva magas árak mellett. Éljen Nyers Rezső elvtárs Bokros nyugdíjból!
silvester
2013. december 12. 05:43
Meg,hogy szerzett jog nyers nydij potleka. Talan csak nem a mszmp.kozponti bizottsagaban,a partertekezletek sokasagan,a szajaval,a nagy lenini ideologiai dumaval szerezte?.Ha igen es idegen hatalom seggnyalojakentn nem szerezhette,stromanoknak akik elarultak a hazat nem jar.Minimal nyugdijat neki es egeszitse ki kozmunkaval,az eleteben legalabb egyszer hasznosat is fog tenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!