Az Állami Számvevőszék 2014. első félévi ellenőrzési terve

2013. december 20. 17:49

2014-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő számvevőszéki ellenőrzésünk fókuszában a korábbi ellenőrzések során magas kockázatúnak jelzett hátralékkezelési, valamint a kiemelt adózói körben végzett adóztatási és ellenőrzési tevékenység áll.

2013. december 20. 17:49
Domokos László
Pénzügyi Szemle Online

„A központi költségvetés bevételeinek túlnyomó többségét kitevő adóbevételek szakszerű és pontos megtervezése fontos eleme a stabil és kiszámítható költségvetési politikának. Ezzel összefüggésben az adóhatóság feladatellátását érintő ellenőrzéseit az ÁSZ szisztematikus terv szerint végzi. 2014-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő ellenőrzésünk fókuszában a korábbi ellenőrzések során magas kockázatúnak jelzett hátralékkezelési, valamint a kiemelt adózói körben végzett adóztatási és ellenőrzési tevékenység áll. Az ellenőrzés része az Európai Unió tagállamainak az ÁFA csalások elleni küzdelemben történő együttműködését támogató nemzetközi adatcsere mechanizmus (EUROFISC rendszer) NAV által kialakított rendszerének működtetése. Ez az ellenőrzés az EUROFISC működésének határon átnyúló jellege miatt több ország részvételével, párhuzamos ellenőrzésként valósul meg. Az ÁSZ Magyarország európai uniós csatlakozása óta aktív tagja az EU tagállamok számvevőszékeit összefogó szervezet ÁFA kérdéseivel foglalkozó munkacsoportjának, amely kezdeményezte a közös munkát tagjai felé.


Az elmúlt években számos adó- és járulékkedvezményt vezettek be a foglalkoztatás bővítése, a munkanélküliség csökkentése érdekében, amelynek ellenőrzésével képet kaphatunk az adatszolgáltatási rendszerek működési mechanizmusáról, az államháztartás információs rendszerébe való beépüléséről, a végrehajtó szervezetek működésének és egymás közötti adatcseréjének szabályszerűségéről.

Az Állami Számvevőszék az ellenőrök ellenőre

Az ÁSZ az ellenőrök ellenőre, az alaptevékenységei között ellenőrzési közfeladatot (is) végző intézmények végrehajtott és tervezett ellenőrzéseivel az adott intézménynél jóval nagyobb közpénzügyi szegmensre lát rá. 2014-ben ismét ellenőrzésre kerül a Magyar Nemzeti Bank működése, amely kiegészül az Magyar Nemzeti Bankba integrált Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tevékenységének értékelésével. Európa gazdaságát a közelmúltban érzékenyen érintő pénzügyi válság kihívásaira egyebek mellett az Országos Betétbiztosítási Alap működtetésével kapcsolatos változások adtak választ. Tervünkben ezért célul tűztük ki az Alap gazdálkodásának és feladatellátásának értékelését.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. december 21. 10:08
"2014-ben ellenőrzésünk fókuszában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal áll majd." A finesz szerint minden rendben van ott, akkor meg mis f@szn@k kell "fokuszosan" ellenőrizni őket?
székely
2013. december 21. 07:31
"2014-ben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt érintő ... a kiemelt adózói körben végzett adóztatási és ellenőrzési tevékenység áll." Kiemelt adóztatási kör a Kubatov lista alapján ballib beállítottságú vállalkozói és magánemberek. A vizsgálat eredményeként 2124 áprilisában az ügyészség 1 nap altt vádat emel és a Hír TV közvetíti a hajnali letartoztatásokat.
Felebarát
2013. december 21. 05:59
Törököket lessétek meg...nem ksi botrányt takaritanak most fel...vagy csak ....
S0ma
2013. december 20. 18:38
Csak egyet az egészhez: Törvénymódosításra lenne szükség! Az adótartozások behajtása ügyében, de azonnal! Hülyeségek miatt felfüggesztgetik az adószámokat, a szerencsétlen adóalanyt nem értesítik róla, arról sem, hogyha az nem elég a NAV-nak, hogy a szerencsétlen pótolja az "eget rengető hiányt", azután még egy könyörgő levelet is kell írni a NAV-nak. Addig meg lerántanak a bankszámlájáról minden fillért, így a bankjának sem tud számlavezetési díjat fizetni! Undorító, szemét akciókkal tesznek tönkre vállalkozásokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!