Ásottbarom

2013. december 13. 08:55

Mondá Márki József, hogy ő nem akar kormánypárti polgármestert a teret fekete lyukkal meggörbítő Ásotthalomra, mert neki a kormány elvette a kedvezményes nyugdíját.

2013. december 13. 08:55
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„Az történt, hogy Ásotthalmon még novemberben az összes MSZP-s testületileg átlépett a DK-ba. (Erről sok míves beszámolót lehetett olvasni annak idején.) Aztán eseménytelenül folydogált tovább a csapdába esett idő, és Ásotthalom polgármester-választásra kezdett készülődni a meggörbült térben. Ketten gondolták úgy, hogy megmérettetik magukat. Egyikük a volt fideszes polgármester, másikuk pedig a fejében kicsike fekete lyukat ápolgató Toroczkai László (Jobbik, Hatvannégy Vármegye, Betyársereg, miegymás).

Az egykor volt MSZP-s ásotthalmi brigád pedig (amely éppen az utolsó pillanatban lépett át a DK-ba, ugyanis ha egy kicsit halogatja az átlépést, teljesen eltévedt volna a meggörbült térben) felismervén önmaga fejében ugyanazt a fekete lyukat, kinyilvánította, hogy ők bizony ezen a választáson Toroczkai Lászlót fogják támogatni.

És támogatják.

Vezetőjük, bizonyos Márki József, átkiabálta a fejében lévő fekete lyukat, és kijelentette, hogy márpedig ez a támogatás akkor is érvényben fog maradni, ha maga Gyurcsány Ferenc telefonál oda neki, hogy ne támogassanak. Egy ilyen telefonnak amúgy volt némi valószínűsége, lévén Toroczkai László, aki körülnőtt annak idején egy kicsike és büdös fekete lyukat, szóval ő már kinyilvánította, hogy a maga részéről gondolkodás nélkül agyonlőné Gyurcsány Ferencet. (Ezt készséggel elhisszük neki, mivel láttuk az arcát, amiről sugárzik a gondolkodásra való teljes képtelenség.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nasa
2013. december 16. 11:51
A faj nem egyenlő a fajtával ( kacsacsőröket nem jeleníti meg a lap)
nasa
2013. december 16. 11:17
Úgy tűnik kezd elege lenni a magyar népnek az ezermilliárdos adócsalásokat fedező Soros féle oligarchikus pártalakulatból.. Ideje volt! Szebb jövőt Ásotthalom! Gratulálunk Toroczkai úr! Reméljük, hogy ezzel nem áll meg a hazánk felszabadítása a korrupt hazaáruló Balliberális és cionista hazaárulóktól! Bayer Zsolt pedig hazamehet már innét svábországba.. ott keresse a fekete lyukat... :)
balbako_
2013. december 15. 05:51
És mi ebben a csoda? Ez egy kis ország jól behatárolható alja néppel. Nekik is, nekünk is mindegy hol fröcsögnek, gyűlölködnek az MSZP-ben, DK-ban, Együtt PM-ben, vagy Torockaiéknál.
Kara kán
2013. december 14. 05:10
Lehet itt hisztizni meg dühöngeni a zsótikáknak (gréczy, Bayer) az istenverte nép nem hisz már ezekben a szalondemokratákban. Neki olyan politikusok kellenek, akik nem okoskodnak, hanem közbiztonságot teremtenek. Birkanép, mi? Beeeeee!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!