Ángyánnal szövetkezne Horváth András

2013. november 30. 10:15

Olyat vettem észre 2009-ben, amit addig még senki az adóhivatalban. Akkor dolgoztam ki egy módszert arra, miként lehet egy-két szereplő lefülelése után az egész országos hálózatot feltárni. Interjú.

2013. november 30. 10:15
Horváth András
NOL

Megsértődött?

Abból, amit eddig tettem, az látszik, hogy sértettségből léptem volna ki?

Folyamatosan szidja a főnökeit.

Nem az egyes személyek érdekelnek. Tudom, hogy kik a felelősek a rossz rendszerért, ami ma működik. Amikor feltártam egy szektor működését, akkor azt is megnéztem, miként reagált erre a NAV, mint szervezet. Feltártam az egyes cégtörténeteket: milyen vizsgálatok voltak, azok milyen megállapításokkal zárultak. Ebből jöttem rá, hogy működik egy védelmi rendszer a hivatalban. Ezért mentem a kormányhoz. Kitaláltam valamit, kidolgoztam egy új módszertant, folytatni szerettem volna. Ott akartam dolgozni, csinálni, amit addig. Rogán Antal valamit segített, el is indult egy vizsgálat, de aztán semmi. Lázár János nem tett semmit. Ezek után egy választásom maradt, hogy kilépek a nyilvánosság elé.

Ha ennyire jól dolgozott, miért nem léptették elő 14 év alatt?

Mindig rendszerkritikus voltam. Nemcsak az adóhivatalban, de akkor is, amikor önkormányzati képviselő voltam. Az adóhatóság egy bürokratikus szervezet, és én valóban sokszor feszegettem a határokat. Voltak azért, akik szóltak, hogy ezt már nem kéne így csinálni. De mindig hozzá tudtam jutni a szükséges adatokhoz.

Nem lehet, hogy kicsit túlmozgásos?

Sokszor terjesztettem ki olyan irányba a vizsgálódásaimat, amit nem kértek a vezetőim. Viszont amikor letettem a végén a produktumot az asztalra, mondjuk egy feljelentést vagy határozatot, akkor mindig elégedettek voltak. (…)

Politikára nem gondolt? Ki tudná használni, hogy ilyen nagy az ismertsége.

Ha lesz ilyen felkérés, gyorsan kell majd döntenem, mert itt a kampány. (…)

Benne van a pakliban?

Nyilvánvaló. De nem azért álltam ki, hogy politikus legyek. A kezdetektől tudtuk: csak az jelent védelmet nekem, ha valamilyen szinten megmaradok közszereplőként. De lehet, hogy a civil szférában kell majd ezt megteremteni.

Melyik párt a befutó?

Senki nem keresett meg hivatalosan. Az igaz, hogy Ángyán Józseffel együttműködünk, támogatjuk egymást, és ott voltam az új szervezet, a Tisztesség és Emberség Szövetség zászlóbontásán. Vele és Hadházy Ákossal (a trafikügyben a pártalapú osztogatásra bizonyítékkal szolgáló szekszárdi volt fideszes képviselő –a szerk.) egyeztettünk is a hogyan továbbról.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2013. november 30. 14:19
Ángyánnal?! Mit kell it ködösíteni? Miért nem Mesterházyval?! :)
Claypool
2013. november 30. 13:29
Hihetetlen hogy a két fősodor trolljai mekkora egyetértésben szavazzák le az ebben a témában megjelenő cikkeket.
ballada
2013. november 30. 12:19
Horváth ahányszor megszólal annyi dátumot mond ,volt 8 évvel ezelőtt 2009, 2011,várjuk a következő verziót.
Messire
2013. november 30. 12:09
greenfo: Elstartolt Ángyán Tisztesség és Emberség Szövetsége A politikai mozgalom november 20-i „az Igazság Napján” rendezett budapesti zászlóbontásában a professzor szövetségesei az Élőlánc Magyarországért, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, a Váralja Szövetség és a Gazdálkodó Családok Egyesülete voltak. http://www.greenfo.hu/hirek/2013/11/22/elstartolt-angyan-tisztesseg-es-emberseg-szovetsege Ez olyan, mint egy állatorvosi ló: gyönyörű nevek - lásd pl. Centrumpárt: normális Magyarországa, Ungár Klára szabad emberei - ráadásul Elempé, a kishantosi Hazafias Népfrontos elvtárs - amit Pozsgay esetében megbocsáthatatlannak tartanak ugyanezek - , ráadásul a Jobbik utánfutója, a tökéletesen hülyegyerekekből álló váralja szövetség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!