Kényszerítő körülmények

2013. október 09. 07:31

A kétharmad minden nap és minden órában összefogásra szólítja a demokratikus ellenzéket. Nem, nincs tévedés. Ez ma a helyzet.

2013. október 09. 07:31
Sebes György
Sebes György
Népszava

„A kétharmad kommunikációja, hogy mindenről az ellenzék, a baloldal és a demokrácia híveinek állítólagos »aknamunkája« jut eszükbe, vissza fog ütni. Orbán szobrának - egyébként felesleges és szükségtelen - ledöntése alkalmat szolgáltatott nekik arra, hogy - immár sokadszor - nekimenjenek Bajnainak. Gyurcsánynak a közös ünneplést szorgalmazó üzenetéről csak annyi jutott eszükbe, hogy 2006 őszén mit tettek a rendőrök, de hogy ezt mi előzte meg, arról persze hallgattak. Herczog Edit szocialista EP-képviselőnek a Tavares-jelentésről írt - egyébként szerencsétlen és értelmetlen - néhány mondata nyomán a baloldalt - szintén sokadszor - kitaszították a nemzetből. Számukra minden egy irányba mutat. Maguknak akarják az országot és valamennyi polgárát.  Aligha fog sikerülni.

De mindez arra kényszeríti a demokratikus ellenzék pártjait és szervezeteit, hogy ne arról beszéljenek, ami elválasztja őket, hanem arról, ami közös bennük. Soha ilyen lehetőségük, de soha ekkora felelősségük nem volt. A szabadság - vágya - valóban összeköt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. október 09. 10:46
A dezertőrök már fúzionálnak: http://nol.hu/belfold/20131009-osszeolvadhat_az_egyutt_es_a_pm
Lorpo
2013. október 09. 09:00
" csak annyi jutott eszükbe, hogy 2006 őszén mit tettek a rendőrök, de hogy ezt mi előzte meg, arról persze hallgattak." Oszt meséld már el mi előzte meg! Csak nem a tv ostromra tetszik gondolni? Jah hogy ez baloldalon magyarázat. A rendőrök jogos bosszúja? Hogy egy kibaszott nagy demokrata a bosszút a törvény felé helyezi? Gratulálok! Annyi fogalmad van a demokráciáról, mint gönc kingának a hazaszeretetről.
Selamat
2013. október 09. 08:23
Simán megmérettethetnék magukat, mert semmi nem kényszeriti össze a ballibs ellenzéket. Kivéve a saját gyávaságuk, hozzá nem értésük, meg a nagyfokú, feléjük érzett közutálat.
GV0917
2013. október 09. 08:21
Sebes Gyuri, nagyon balfék vagy! Mit is akarnak, komcsik, libbantak,ál-szociál demokraták, neo- kon(nem Kohn véletlenül?) Bajszosok, trillák, millák, lillák,hetvenkedő katonák , kenderszívó Petikék, meg hupikék törpikék?-A HATALMAT!. Az nehezen fog menni,bár most van az almaszüret, a HAT ALMÁT megkapják bármely piacon.... Csodálatos: .."néhány szerencsétlen mondat miatt kitaszítják őket a nemzetből! "...hát ha azt árulták?Meg:"felróják, hogy a rendőrség mit tett 2006 őszén, de azt elhallgatják mi volt előtte?Na mi picinyem? Elkezdtek "szemezgetni", mint galamb a tiszta búzában--vadászpuskával és gumilövedékkel! Csak annyit, hogy miért ragaszkodtok október 23. -hoz?Arról elfeledkeztek mi volt előtte? Elnyomás, perek, akasztás, Recsk, ÁVH, diktatúra, kitelepítések, stb! Ti zártatok ki sok embert a nemzet soraiból, legtöbbször fizikailag megsemmisítve őket! És most ez a PÁRT, illetve ezek utódai ünnepelnek? A farkas sír a gödölye teteménél, Farkas Mihály siratja a Rajk Lászlót!Kádár Nagy Imrét, mi meg a jövőnket, ha ti visszajőnétek! Helyre állna itten a REND, És nem volna vegzatúra Ha holnapra megvalósul A PROLETÁR DIKTATÚRA! Ebbe öreg, ne reménykedj,mert elvtársaid már régen korbáccsal a kézben verték a népet a finánctőke igája alá! Ezek nem Yedi,- hanem offshore lovagok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!