Miért lép le naponta mintegy 400 angol diplomás?

„»Temethetjük-e a középosztályt?« – veti fel két publicista közösen írt cikkében a The Daily Telegraphban. Egyikük Ed West, aki a bevándorlás felhígító hatását elemezte legutóbbi könyvében, a másikuk a skót Fraser Nelson, a konzervatív The Spectator szerkesztője. Bevezetőként Voltaire-t idézik, aki úgy látta, hogy a brit osztálytagolódás hasonló az angol sörhöz: a tetején hab van, az alján üledék, de ami e kettő között helyezkedik el, az nagyon jó. Durva megfogalmazás, de még ma is van némi érvénye. A mai brit társadalom mélyén a lepusztult régi lakótelepek szegénységgel küzdő rétegét találjuk, legfelső rétegét pedig könnyű életre nevelt arisztokraták és gazdagok képezik. A szorgalmáról, becsületességéről és takarékosságáról ismert középosztály a szerzők szerint haldoklik.

A tágas családi házat, a jó iskolákat és a gond nélküli öregkort már csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. A középosztálynak – olvassuk – elment a kedve attól is, hogy vacsoraasztal köré ültetett vendégekkel a gazdasági nehézségekről beszélgessen. Sőt vacsoravendégeket hívni is egyre költségesebb. A pénz a gyerekek magániskolai oktatására megy el, egyre gyakoribb, hogy nyaralásra sem marad. A havi jövedelmet felemésztik a kiadások, a középosztály kétötöde nem tud félretenni. A fizetések közben egyre veszítenek értékükből, a menedzserréteg már nem keres jól, azért sem, mert munkája számítógépekre bízható. Megtakarítani pedig nem érdemes, mert a takarékbetét nem hoz semmit.

Angliában a legtöbb szó manapság a bevándorlás okozta problémákról esik, az elvándorlás körül nagy a csend. Pedig szinte titokban vándorol ki naponta négyszáz angol diplomás, szakképzett munkaerő, elsősorban Kanadába vagy Ausztráliába, ahol még megtalálhatja a középosztály régi életformájának feltételeit.”