Évforduló

2013. szeptember 26. 08:12

Az őszödi beszéd tartalmilag a maga teljességében igaz, formailag pedig tanítani lehetne rétoriskolákban.

2013. szeptember 26. 08:12
Lendvai L. Ferenc
Galamus

Ami pedig magát a beszédet illeti. Nos, arról itt röviden csak annyit, hogy egy nem megfelelő módon előadott, de nagy igazságtartalmú retorikai csúcsteljesítmény volt. Aki csak egyszer is meghallgatta, vagy akár csak elolvasta, az tudja: tartalmilag a maga teljességében igaz, formailag pedig tanítani lehetne rétoriskolákban. És hogy miért nem megfelelő módon volt mégsem előadva? Mert a szónok nem gondolta meg, hogy bizonyos, később a szövegösszefüggésből kiragadott mondatai vagy kifejezései az eredeti bizalmas körben helyénvalók ugyan, mint afféle retorikai túlzások, de onnan kikerülve és betű szerint értelmezve bombaként fognak majd robbanni. Főleg azt nem gondolta meg, hogy netán éppen azok, akikhez beszél, fogják elárulni a beszéd kiszivárogtatásával. Pedig nyilvánvalóan ez történt. Az MSZP elég sok dolog miatt szégyenkezhet, de ezek közt első helyen áll, hogy nem tudja vagy épp nem is akarja leleplezni az elkövetőket. A sok szempontból rokonszenvre érdemes pártelnök mellett és mögött – ő tudja miért – most is ott állnak a régi dinoszauruszok, sőt időnként büszkén emelgetik a fejüket és fenyegetően vicsorognak. Pedig már régen ideje lett volna kihalniuk. Legkésőbb az őszödi beszéd elhangzásakor.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. szeptember 26. 16:17
Mert a szónok nem gondolta meg, hogy aki 2 éven keresztül éjjel nappal hazudik az előbb utóbb ráb@szik!
tóth mária
2013. szeptember 26. 12:16
A szerző beteg, lázas beteg! ja, és gyógyíthatatlan!
cutcopy
2013. szeptember 26. 12:03
"Az őszödi beszéd tartalmilag a maga teljességében igaz" Na igen, régi hagyomány, hogy az elvtársak zárt ajtók mögött egymásnak sosem hazudoztak..
puszika
2013. szeptember 26. 11:40
Még mindíg mentegetik magukat. A fene sem figyel már rájuk,ezért időnként fel kell tünni. Lendvaikám,rossz a fogalmazás! Az mszp dínóinak is, meg nektek is régen ki kellett volna halnotok.Ez segített volna legnagyobbat az országon!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!