Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Csak a bizonytalanság biztos: jelen állás szerint így jellemezhető a Verespatakra tervezett ciános bányaberuházás és a kormánykoalíció helyzete.
„Antonescu egyre kellemetlenebb helyzetbe hozza Pontát, aki valóban nehezen mossa le magáról a tüntetések résztvevői előtt, hogy támogatja a vitatott bányaprojektet. A PNL elnöke most, hogy koalíciós partnere egyben politikai rivális is, legalább ebben a formában bosszút állhat a pártját a közös kormányzás ideje alatt a PSD részéről ért sérelmek miatt, kezdve attól, hogy a PNL irányította gazdasági és pénzügyi tárcák mellett létrehozták a PSD-s irányítású, szintén gazdasági és pénzügyi vonatkozású minisztériumokat, amelyek jóval több pénzzel gazdálkodhatnak, addig, hogy a PNL ellenkezése dacára is a Băsescu államfő emberének tartott Laura Codruţa Kövesit nevezték ki a korrupcióellenes ügyészség élére.
Az persze nyilvánvaló, hogy Antonescu csupán voksszerzési szándékból, a ciánellenes hangulatot meglovagolva állt ki nyíltan a verespataki beruházással szemben. Ugyanakkor – ha már jóval a kampányidőszak előtt ilyen durván letámadta partnerét – a Verespatak miatti vita akár a koalíció felbomlásához vezető út egyik jelentős állomása is lehet.”