Ihletett időnk

Hazudsz.

Azt akarja eladni, és a hozzá nem értők be is veszik, jó sokan – hogy az aczéli rendszer ugyanúgy működött, mint a révai. Ez utóbbiban valóban a központ írta elő, hogy kinek, hol, mit kell tenni, vagy ki, mikor, hogy jelenthet meg. Az aczéli rendszer teljesen másként működött: megjelent egy cikk a Népszabiban, és attól függően, hogy ki írta, hanyadik oldalon jelent meg, abból a többi újság szerkesztőjének magától kellett kitalálnia, hogy nála ki, hanyadik oldalon, hogy reagál. Ez így ment személyi döntéseknél is: ha Aczél azt mondta egyszer, hogy nem, akkor ebből az egyes szerkesztők maguk döntötték el, hogy ez meddig nem – és biztonságosabb, kényelmesebb volt hosszú nemnek értelmezni, vagy másképp fogalmazva: ha Aczél valakire nemet mondott, az nem jelentett örökké nemet, amire most mint valami dicsőségre lehet hivatkozni, hogy milyen hosszú volt, az idő hossza csak a kihelyezett sameszok döntése volt. Azért volt a rendszerben kockázat, előfordult hiba is, pl. Tiszatáj, de akkor egy kicsit nagyobb dörgedelemmel korrigáltak. Ám még e hibák ellenére is, és főleg a révai rendszerhez képest, nagyon hatékonyan működött. Hogy mennyire hatékonyan, arra az a legjobb példa, hogy a globális hírmédia is így működik. Valamelyik ún. globális vezető médiában megjelenik egy hír, és abból a helyi sameszok már vonják is le a következtetést.

Babits Mihály: Erdély Rólad álmodtam, Erdély, kamasz koromban, Erdély, messzirül süvegeltek hegyek és fejedelmek. S ki voltál könyvem, Erdély, ezeregyéjem, Erdély, lettél ifjonti házam és tanuló lakásom. Három nagy évig Erdély, laktam földedet, Erdély, ettem kürtös kalácsát s a tordai pogácsát. Ismertem színed, Erdély, tündérszín őszöd, Erdély, üveg eged metélő csúcsaid gyémánt élét. Most versbe szállok, Erdély, az első hírre, Erdély, hogy varázsod határát sorompók el nem állják. Öreg pilóta,Erdély, ül így gépébe, Erdély, mégegyszer ifjúsága tájain szállni vágyva...

Nádas alig egy hajszállal kerkülte el a Nóbel dijat. Már intézés alatt volt, mégsem jött össze, pedig ha valaki egy ilyen ezerötszáz oldalas művet összelapátol,mint a Párhuzamos történetek, azt olvasni nem, de dijazni szokták. Az amerikai kritikusa előbb áradozott róla egy sort , végül kibökte: "ha másra nem, ajtót kitámasztani feltétlen alkalmas". Szó szerint ez volt az ítélet.