MSZP-Együtt: Elvesztett bizonytalanok

2013. augusztus 25. 22:28

A maradék 99 százalékot viszont inkább arra teszem, hogy ezzel a „demokratikus játszadozással” mindenki inkább veszíteni fog. Legfőképpen, egy újabb Orbán-győzelem mind növekvőbb esélyével maga az ország.

2013. augusztus 25. 22:28
Friss Róbert
NOL

„Egyetlen százalék esélyt talán adnék annak, hogy egy, a magyar politikai kultúrától idegen, amerikai mintájú kampány, egy nagy ellenzéki szondáztatás (legyen az közvélemény-kutatás, vagy előválasztás) annyira megmozgatja a közéletet, oly mértékben mozgósítja a polgárokat, hogy az áttörést hoz a Fidesz demokratikus politikai ellenzéke számára. A maradék 99 százalékot viszont inkább arra teszem, hogy ezzel a »demokratikus játszadozással« mindenki inkább veszíteni fog. Legfőképpen, egy újabb Orbán-győzelem mind növekvőbb esélyével maga az ország.

Péntek óta végképp elúszni látszik az Együtt-PM és az MSZP 2014-es koalíciója, e nélkül pedig – a választási matematikát tekintve – gyakorlatilag értelmét veszti minden más párt külön-külön összefogása is – velük. A megegyezés értelme foszlik a semmibe akkor is, ha végül megegyeznek – a közös listában, vagy akár még a közös kormányfő-jelöltben, bár ez utóbbi, az erősorrendet és a személyes ambíciókat tekintve szinte lehetetlen.

Ennek a koalíciónak, amelynek a Fidesz-diktátum nyomán a választások előtt kellett volna létrejönnie, ugyanis nem egy megszokott pártalku – két elkötelezett tábor egyesítése – volt a legfőbb tétje, hanem a bizonytalanok, a pártot nem választók megnyerése, mint a győzelem és a parlamentarizmus helyreállításának, a IV. Köztársaság létrehozásának egyetlen esélye.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2013. augusztus 26. 10:46
Az MSZP vagy egyedül vág neki a választásoknak, és akkor, az eredménytől függetlenül megterentheti a hitelességét, vagy újra behódol az SZDSZ utódnak. Ez a szövetség nem biztos, hogy nyer, de ha igen, akkor kormányválságok sorozata fog következni. Az nem program, hogy Orbánt le kell váltani. Az nem több, mint görcsös igyekezet a hatalom megszerzésére. Hol látható a közösen kidolgozott cselekvés terve, a stabil kormányzás feltétele? Orbán leváltásának puszta jelszavával csak azt a kemény magot lehet megszólitani, akik 2010-ben is rájuk szavaztak. Ez nagyon kevés volt akkor és kevés lesz most is.
enes
2013. augusztus 26. 08:48
Hogyan volt Angliában? Blair megígérte,hogy félidőben átadja a helyét ...most nem ugrig be a neve... Át is adta... Ez is egy megoldás. De ki kezdi??
hátakkor
2013. augusztus 26. 07:55
"a IV. Köztársaság létrehozásának egyetlen esélye.” Most hanyadik Köztársaságnál tartunk? A bizonytalanok fogják kikáltani a mit?
Berecskereki
2013. augusztus 26. 07:47
Szerintem ezt a témát az MSZP-nek maximum egy héten belül le kellene zárni, mert már így is nevetséges cirkuszi mutatvánnyá silányodott. Ez a szövetség akár létrejön, akár nem a támogatottságra mindenképpen negatívan hat. Mesterházy a következőket mondja: Pénteken úgy ültem tárgyalóasztalhoz, hogy még olyan körzeteket is megnyitottunk Bajnaiék számára, amelyeket korábban mozdíthatatlan szocialista körzetnek gondoltunk. Ha valóban már csak a kármentésre törekednék a győzelem helyett, akkor mind erősebben bezárkóznék, és elfogadhatatlan javaslatot tettem volna. Az MSZP ehhez képest az Együtt–PM érdekeit még inkább figyelembe vevő javaslatot tett, hiszen társadalmi támogatottságukhoz és országos szervezeti erejükhöz képest felülreprezentált az ajánlatunk. http://nol.hu/belfold/20130826-_ebbol_igy_eleg_volt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!