Ágyúval uborkára

2013. augusztus 12. 11:59

A jelenlegi helyzetben a Fidesznek nem az ellenzék, hanem önmaga a legnagyobb kihívás.

2013. augusztus 12. 11:59
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Magyarország kampányüzemmódban is jobban teljesít. Ennek persze mi, firkászok és hírszerkesztők talán kevésbé örülünk a hosszú, forró nyár legmélyén. De legalább rálátásunk van egy alternatív univerzumra, amiben a felek teljes fegyverzetben lövik egymást sajttáj-gránátokkal és közlemény-sortüzekkel az uborkaszezon kellős közepén – miközben az ország nyaral, és széles tömegeknek valószínűleg el sem jut a tudatáig, hogy egyébként most is zajlik a politikai cirkusz. És még csak 2013 nyaránál tartunk, mi jön még a következő hónapokban és a választási hajrá őrületében?

Az alap, hogy minden választási kampány már a választások másnapján elkezdődik, de idén sokunknak feltűnt az, hogy az általában a választási év elejére időzített kampány-sebességváltás már az idei év elején megtörtént. Hamarabb emelkedtek a tétek, nagyobbat durrantak a kölcsönös vádak. Kedvenc szocialista szájkaratésünk, Török Zsolt például a minap közölte, hogy „az Orbán-kormány egy totalitárius rendszer kiépítésének útján halad”, miközben „őrült, unortodox társadalom- és gazdaságpolitikát folytat”. Mindezt július 24-én, szerdán, a déli órákban tudatta a választópolgárokkal, miközben a választópolgárok nagy része ebben az időpontban valószínűleg az Adrián, a Balatonnál, a saját kiskertben vagy legalábbis a gangon igyekezett élvezni a nyári szabadságot. 

Persze nem érdemes sok szót vesztegetni Török Zsoltra, van mit megjegyezni a jobboldal háza tájáról is. A Fidesz az ellenzékhez hasonlóan totális harckészültségben vészeli át a nyarat. Bár egy kampány nem lehet mentes a túlzásoktól, a bornírt ködszurkálásoktól; azt azért nem nehéz észrevenni, hogy a kormánypárt által építgetett közélet-narratívában lassan már az egész Fidesz-stábon kívüli világ egy nagy gyurcsánybajnaista összeesküvés. A pártok gyakják csak egymást, részben ez a dolguk; de az már túlzás, hogy minden nemfideszes politikai szervezkedés (ami azért csak belefér a demokráciába, ugye?) máris támadás az emberek ellen. Ennek egyik csúcspontja az volt, amikor az évek óta megtartott Zöld Nyári Egyetemet úgy állították be, hogy „a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetség és a Magyarországot elítélő jelentést készítő portugál Rui Tavares a Tavares-jelentést ünneplő fesztivált szervez”. Az igaz, hogy a kommunistából zölddé érett Tavares támogatta a fesztivált, de Bajnainak annyi köze sem volt a szabadegyetemhez, mint Pilátusnak a krédóhoz; a zöld egyetem 
programjától (és jellemző résztvevői körétől) mi sem áll távolabb, mint a Bajnai képviselte szellemtelen, ortodox technokra gondolkodás. Mondhatni, még a Fidesz mai unortodox ideológiája is közelebb állhat egyes harmadikutas, globkrit körökhöz, mint a bajnaistáké.

De ez csak egy epizód a Fidesz virtuális szélmalomharcából. Ez a nagy utat és sok kanyart bejárt párt sokáig a legrealistább üzeneteket és programokat fogalmazta meg a választóknak, mind ifjúliberális, mind szabadelvű konzervatívnak mondható időszakában. A 2006-os volt az a kampány, ahol a párt kommunikációja egyszerűen elvesztette a kapcsolatot a választók által tapasztalt valósággal. Meg is lett az eredménye, a Fidesz rosszabb eredményt ért el, mint négy évvel korábban. 2010 ugye más tészta volt, egy olyan politikai felállás, ami politológiai és akár történelemkönyvekbe is bekerülhet majd. A Fidesznek akkor a lehető leglefojtottabb kommunikációval tudta a legnagyobbat nyerni.

2014 viszont újra egy élesebb helyzet lesz. A már most dübörgő korai kampánnyal a kormánypárt igyekszik mindegyik ellenfelét a víz alatt tartani, hogy szinte levegőhöz se jussanak. Ilyen a boksz. A Fidesz még most is meglehetősen erőtlen ellenfelei nehezen tudnak fogást találni a kormánypárton, ami pedig biztosra akar menni. Csak ilyenkor jönnek elő a tipikus fideszes betegségek: az arroganciával vegyes konokság. Ilyenkor aztán vigyázhat a párt, hogy miközben kitartó, konok munkával építgetik a saját virtuális világukat, nehogy hirtelen elszaladjon mellettük a világ, vagy legalábbis a magyar választók valóságérzete.

A Fidesz akkor volt sikeres, amikor rátalált az általa komolyan vett választók világképére és arra reagált. És akkor volt sikertelen, amikor maga akart jól megszabott világképet és valóságértelmezést alkotni az együgyünek hitt választóknak. A jelenlegi helyzetben a Fidesznek nem az ellenzék, hanem önmaga a legnagyobb kihívás.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gubenc
2013. augusztus 12. 20:49
A FIDESZ propaganda olyan zseniális, hogy egy idő után az egyébként nem rutintalan Amerikai választási szakértők is magyarországra fognak járni tanulni. Ők meg valószínűleg a keleti nyitás jegyében Saddam iraki kommunikációs miniszterétől tanultak, akinek még akkor is volt képe arról beszélni, hogy legyőzik az Amerikaiakat, amikor már majdnem seggbe lőtték az amerikai tankok. Azért én a FIDESZ hívei helyében aggódni kezdenék egy kicsit, hogy nem lőnek-e minket is majd seggbe a nagy szabadságharc hevében. Csak egy egyxzerű példa: Kifizettük az IMF hitelt. Ez eddig a hír. És ez valóban nagy siker, garantáltan kapni fognak az emberek levelet is róla a nemzet fényestekintetű vezetőjétől. 1. Az ugyen senkit nem érdekel, hogy "kissé" árnyalja a valóságot, hogy kb 4 mrd EURO-val tartozunk az EU-nak a Gyurcsányék által felvett hitelből, mert ugye annak egy részét az EU adta. 2. Azt szintén nem szokták bemondani, hogy a hitel törlesztése egy más hitelek felvételével történt. Akit érdekel, tanulmányozza egy kicsit a www.akk.hu-t, és nézze meg egy kicsit részletesebben, hogy milyen jól kamatokat is fizetünk a felvett hitelekre. Tessék különösen figyelni a 2011-ben kibocsájtott 7.62 %-os kamatú dollárkötvényekre: http://www.akk.hu/object.0ce0305b-9290-4bfe-92f7-a3c2719359d0.ivy 3. A nagy győzelem ünneplése közepette az sem érdekel setnkit, hogy az adósság GDP arányosan ugyanott áll, mint amikor 2010-ban a FIDESZ átvette a kormányzást, csak éppen a 3000 mrd forint nyugdíjvagyon elszállt valahogy a levegőbe. Vajon hova tűnhetett? Természetesen azt is mindenki simán beszopta, hogy Orbán Viktor nemzeti nagyvállalatnak nevezte az OTP-t, miközben a volt főtulaját Lázár a legnagyobb uzsorásnak. Ebből ugye logikailag az következik, hogy a nemzet legnagyobb kizsákmányolója egy nemzeti nagyvállalat. Ez ugye normálisan működő országban abszurdum, de azért vannak a világban országok, ahol igaz állítás. Észak-Kórea például, ami ugye világ egyik legszabadabb állama. A mocskos globalisták oda nem tehetik be a lábukat, teljes a nemueti függetlenség, és senki nem akar beleszólni, hogy mit csinálnak. És jé, a fővezér ott is győzelmet győzelemre halmoz. Továbbá mindenki azt hiszi, hogy az egész világ ellenük van, és csak a szeretett vezetőjük tudja őket megvédeni a gaz imperialisták támadásától. És arrafelé a társadalom határozottan munkaalapú, holmi dekadens hedonizmus, mint pl meleg rizs evése csak a vezetőknek megengedett. Itt talán abba is hagyom a hasonlóságok elemzését, mert esetleg nem túl pozitív következtetéseket fogok levonni az ország jövőjével kapcsolatban.
IgazságosIzomViktor.
2013. augusztus 12. 19:23
Még 1-2 rezsicsökkentés és megvan a győzelem.Aztán mehet tovább a hazudozás 2014 től.Egy dolog lesz egyre nehezebb az idő előrehaladtával:mindent rákenni az előző kormányra.
HSL
2013. augusztus 12. 18:34
Bajcsányi Gollért kihátrált ezzel a czikkel az egy igaz tábor egy igaz vezérének zászlaja mögül, hisz megmondta a Kiválasztott: aki kételkedik, az a múlt sötét árnyait ébreszti remélem, az ellenzéki értelmiség és a finnyásabb jobbosok megvezetésére hivatott, ámde csúfos kudarcot vallott mandiszervernek elzárják a pénzcsapot és a felszabaduló források a forradalom ügye iránt alázatosabb cöf és kerényi munkájára lesznek fordítva
OberEnnsinnen
2013. augusztus 12. 17:56
" A 2006-os volt az a kampány, ahol a párt kommunikációja egyszerűen elvesztette a kapcsolatot a választók által tapasztalt valósággal." Intellektuálisan alacsony szinten állnak a Fidesz üzenetei. A lényeget, az igazságot az egyszerű emberek megértik, tudják kezelni, ha ilyet hallanak. Úgy tűnik, a politikusok, kampánymenedzserek a politikai gulyás készítésekor sok minden hozzávalót bevetnek, de a lényegről, a leves alapról keveset tudnak a választópolgárok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!