A gumiparagrafus

„Mostanában mintha megritkultak volna a jó erkölcsre való hivatkozások az uralkodó kétharmad retorikájában. Noha folyik a földbérletek és a dohánykoncessziók odaítélése, amelyben sok ember, család kerül a gazdasági csőd szélére. És kérdezzük meg: erkölcsös-e az, hogy évtizedek óta állattartásból élő családokat lehetetlenítettek el azzal, hogy a legeltetéshez szükséges földet nem nekik, hanem a földművelésben semmiféle gyakorlattal nem rendelkezőknek – műkörmösöknek, tetőfedőknek – adják oda? Erkölcsös az, hogy rokkantnyugdíjasoktól veszik el a szerény megélhetést biztosító egyetlen trafikjukat, táncdalénekeseknek, polgármesterfeleségeknek és külföldön élő éltornászoknak viszont féltucatnyi dohánykoncessziót juttatnak?

A »sikerdíjas« jogász és a magas végkielégítéssel nyugdíjba menők esetében konkrét kár nem egyes személyeket ért, hanem magát a közösséget. Ezt pedig a szocializmusban kialakult közgondolkodás amúgy is Csáki szalmájának tekinti. A földbérleteknél és a dohánykoncesszióknál azonban névhez, lakcímhez, archoz köthető emberek veszítik el a megélhetésüket. Nekem annak a magas, idős férfinak az arca merül fel az emlékezetemben, aki az utóbbi hetekben »Adják vissza a rokkant húgomnak a trafikját!« feliratú táblával járta a tüntetéseket. Gyanítom, hiába.

Vagy az állam maga, az állami döntés nem is lehet erkölcstelen? Igaza van Politzer Tamásnak: »A Ptk [...] függetlenül attól, hogy az egyik fél az ügyletben maga az állam, megengedi, hogy a jó erkölcs mércéjét leütő ügyeket megtámadják.«”