Közéleti Muppet Show

2013. június 21. 19:03

Ha az Orbán-kormány leváltására készülő kisebb pártok úgy vélik, önmaguk karikírozása a választások megnyerésének kulcsa, akkor jó úton vannak a győzelem felé.

2013. június 21. 19:03
Pető Péter
Pető Péter
Elkúrtan

„Miközben a tisztelt házikóban a földtörvényről szavaznak, a Jobbik radikális akcióval tiltakozik, Ángyán József kilép a narancssárga frakcióból, Schiffer András közjogi érvénytelenségről beszél, az MMM elöljárói nevet váltanak, s e bátorságpróba teljesítését kár lenne kihagyniuk a CV-jükből, jól jöhet, ha egy nap még itt kasztingol a Muppet Show.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy sajtóhírek szerint Fodor Gábor pártja, ami valami olyasmi lehet, mint Szibéria napernyőipara, hajlandó szerepet vállalni a közös listán, s egy hetedik hely ki is nézhet neki a lajstromban, akkor az évek óta reklamált összefogás már magának a közéleti Muppet Shownak tűnik. Merthogy a nemrég jót majmozó, kurvázó, s nem csupán intellektuális mélységében, szóhasználatában, de indulatában is a csütörtöki napfelkelték idején aktuális kocsmai diskurzusainkat idéző beszédet mondó, már csak gyurcsánydés szemüveggel követhető korábbi miniszterelnök szerint mindenkire, azaz Fodorra és Bokrosra is szükség van a szentűrösszekapaszkodásban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2013. június 22. 11:33
Azért van abban valami báj, hogy volt politikusok kiállnak a közvélemébny elé és süt róluk, hogy biztosak saját fontosságukban. Csak egyben bízhatnak, hogy az emberek amnéziásak.
Antigoné
2013. június 22. 09:05
Mandisok! Ideje lenne frissíteni ezt a pelenkás-kori Pető-képet. Megtévesztő.
tatka46
2013. június 22. 08:59
Ez ki a farok?
ballada
2013. június 21. 23:10
Jobbik egyszinten van gyf-l,összehangolt cirkusz az egész ,most már tényleg a jobbik nem tudja letagadni a baloldali kötődését...Délutáni cirkusz jó bohózat volt semmi más ,komolytalan ripacskodás.Képzeljük el ha kormányra kerülnének ,az egész országot lángba borítanák az mszp-vel együtt,jó kiadós polgárháborúba sodornák.Azt az eredményeket melyet a Fidesz kormány elért a jobbik a baloldallal tönkre tenné lerombolná...Jó lesz ha választók 2014-s választást komolyan veszik ,mindenki elmegy szavazni , józan ész felülkerekedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!