Magántulajdon

2013. május 18. 12:33

Cipruson a szabadon választott parlament, vagyis a népakarat letéteményese elutasította a betétek elvételét. Ezt követően megoldották rendeleti úton, a demokrácia nagyobb dicsőségére.

2013. május 18. 12:33
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„A nagyméltóságú Helytartótanács úgy döntött a minap, a magántulajdon olyannyira szent és sérthetetlen, hogy a bizonyos pénzösszegekre kivetett magyarországi 98 százalékos extraadók nem tarthatók fenn, el kell őket törölni, és kamatostul vissza kell fizetni a pénzt azoknak, akiktől ilyen galád módon elvették. Ismét okosabbak lettünk. (...)

Amúgy pedig a következő hír jelent meg még április 8-án az Indexen:

»Pánikra semmi ok: 100 ezer euró alatt minden bankbetét továbbra is sziklaszilárd biztonságban van. 100 ezer euró felett azonban újra megjelent a bukás esélye a betétesek oldalán is, ha egy bank fizetésképtelen helyzetbe kerül, legalábbis ez derül ki Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke által a hétvégén tett nyilatkozatból.« S láss csodát: a minap ugyanez a hír (terv) nyert megerősítést az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után. Vagyis: miközben a nagyméltóságú Helytartótanács szigorúan összevont szemöldökkel áll ki Szalainé Szilágyi Eleonóra 100 milliós végkielégítéséért, mondván, óvja azt a magántulajdon szentsége, s ugyanilyen vehemenciával védi – egyelőre még csak ostoba, sunyi és gazemberekből álló sajtója által – az ebek harmincadjára juttatott Balettintézet tulajdonjogát, aközben minden skrupulus nélkül kész elvenni magánemberek – vagy cégek – 100 ezer euró feletti bankbetéteit, ahogy ezt Cipruson is megtette.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatka46
2013. május 19. 12:54
Zsoltnak és a Fidesznek kuss legyen a magántulajdonról.
files32
2013. május 19. 10:42
Ciruson is a Fidesz van hatalmon.
Zokni
2013. május 19. 08:44
(Sziget) Nehéz kérdés ez. Az ellentmondás látszólagosnak tűnik. A kisebb összegek birtokosainak, tehát a többség érdekeinek a megvédését szolgálják azzal, hogy a nagyvagyonú kisebbség nagyobb pénzét megcsapolják. (Gödör) A másikban semmi ellentmondás nincs. NEM azt kérdezték, hogy elvehető-e a megnevezett személynek ítélt prémium, hanem azt, hogy visszamenőlegesen hozható-e az adózásban szankció. Ugyanis, ha az elsőre kérdeztek volna rá, akkor azt mondják, hogy az attól függ, miben állapodtak meg vele, tehát a kérdező először próbálja elintézni a dolgot a saját jogrendszere, a saját kötelmi joga keretén belül, a saját bíróságain.
Zokni
2013. május 19. 08:32
Szegény Szerző! Eu-t nem akar, Demokráciát nem akar. Ő Orbánt akarja. Orbán, meg az un. orbánizmus, melynek előző változatát még kádárizmusnak hívták, de volt mögötte egy világpoltikai nagyhatalom, meg egy népszerű ideológia. Orbán mögött mi van? Hát az, amit otthonról hozott: "...jobbról elfutsz, úgy csinálsz, mintha beadnád, de inkább becselezed magad, is kis szögből, teljes erőből bevágod a rövidbe. Kicsi az esély, de te lehetsz a csapat megmentője." S szerencsétlen Szerző egy ilyennek hódol, aki az "orrát tisztíccsa".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!