A művésznek kötelessége, hogy bíráljon

2013. május 17. 10:18

Az MMA botránya nemzetközi probléma, európai alapeszméket sért, s erről mint nemzetközi jogvédőnek nekem is lehet, és persze van is nagyon markáns véleményem.

2013. május 17. 10:18
Fischer Ádám
Magyar Narancs

„Mi motiválta, hogy e kezdeményezés mellé, vagy ha úgy tetszik, karmesterként az élére álljon?

Ha vezényelni fogok is szombaton (az esemény délután 3-kor kezdődik – a szerk.), semmiképpen sem állok a kezdeményezés élére, mert úgy tartom, hogy túlnyomórészt külföldön élve nem szerencsés és nem illendő belpolitikai kérdésekben exponálnom magam, s pláne nem tiltakozásokat vezetnem. Ha olyan ügyek elleni tiltakozásban, mint amilyen a diszkrimináció vagy az oktatási szegregáció, megkérnek a részvételre, akkor természetesen segítek, hiszen a szerencsésebb sors, amiben részem volt és van, egyúttal kötelezettségekkel is jár, s fontosnak tartom, hogy mások, a most felnövő generációk egyenlő esélyekkel indulhassanak az életben, függetlenül a hátterüktől. Ahogy Verdi is megfogalmazta a végrendeletében: kötelességünk, hogy a kevésbé szerencséseknek (meno fortunati) segítséget nyújtsunk. Így természetes, hogy ott leszek szombaton.

De ön nem csupán ott lesz, hanem beszélni is fog.

Amiről beszélni fogok, az viszont nem belpolitikai kérdés, hiszen az MMA botránya nemzetközi probléma, európai alapeszméket sért, s erről mint nemzetközi jogvédőnek nekem is lehet, és persze van is nagyon markáns véleményem. A művészi minőség ideológiai alapon való megítélését éppúgy elfogadhatatlannak kell kijelentenünk Európában, mint ahogy az is tűrhetetlen, hogy az elkötelezettség mértéke elbírálási alapot jelenthessen művészek és művészi produktumok esetében.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2013. augusztus 30. 16:37
Jaj, hagyjuk már ezt! A művészek úgy tesznek, mintha valami erkölcsi igazság, a nagybetűs JÓ érdekében szállnának síkra, és vállalják bátran a harcot a disznófejű nagyúrral szemben. Ezek a fiúk egyszerűen azt a rendszert védik, ami NEKIK juttatná a lóvét. Az sem igazságos, de ők volnának a haszonélvezők. Az ő világképük uralkodna, annak hangja nyomná el a másképp szólókat. És erre az a legjobb bizonyíték, hogy most, amikor állítólag teret vesztenek, most is elnyom mindent az ő visításuk.
1000bocs
2013. augusztus 30. 16:37
A művész ne politizáljon. Független, ez a varázsszó nem? Akkor tartson távolságot mindenkitől. Ja, hogy most nem Önöknek osztják a lóvét? Hogy nem Önöket ültették biciklire a zsákbanfutó versenyen? Mások évtizedek óta érzik ám, milyen széllel szemben. És nem hisztiznek, hogy művész így, meg művész úgy.
2013. augusztus 26. 12:11
"A saját érdekében." Látom, sokat jársz hangversenyre. Az Operába is verekedni szoktál menni? :DDD
2013. augusztus 26. 12:11
Nem hinném, hogy Fischer tudná, hogy te ki a fasz vagy. Vagy érdekelné.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!