Fehér kiváltság

„Na és mi van akkor, ha az elkövető fekete?

A feketebőrűek megítélése az Egyesült Államokban sokkal jobb, mint akár pár évvel ezelőtt – jó példa erre Obama elnökké választása majd újraválasztása. Mégsem tudok szabadulni annak a fehér, negyvenes, egyébként jól szituált, vallásos férfinak a képétől, aki »előre meg tudta volna mondani«, hogy az elkövető fekete.

És ha mexikói? Ha kelet-európai? Ha orosz? Ha bármi, ami nem mi vagyunk?

Sajnos a végtelenségig lehetne sorolni olyan tulajdonságokat, melyeket az emberek nem tudnak levetkőzni, megváltoztatni, de még nagyon befolyásolni sem, és amelyek alapján velük szemben – legjobb esetben – gyanakvóbbak vagyunk.

Ja, majd’ elfelejtettem: mi van akkor, ha az elkövető fehér?

Hát mi lenne? Akkor ő nem más, mint egy veszélyes gyilkos, egy elmebeteg, egy közösségellenes, nem beszámítható ember, akinek börtönben a helye (vagy akasztófán, egyéni ízlés szerint – a halálbüntetésről azonban majd máskor).

Csak ha arab, néger – végső soron bármi, ami nem fehér amerikai -, akkor lehet majd mondani, hogy azért tette, mert ezek már csak ilyenek, és lehet bizalmatlanul nézni a többi arabra meg négerre, lehet átmenni az utca másik oldalára, ha szembejönnek velünk, és lehet elkerülni őket úgy általában. Ha pedig fehér az elkövető, az senkit sem fog megakadályozni abban, hogy átmenjen fehér szomszédjához a szokásos szombat reggeli kávéra.”