Az alkotmány nem játék!

2013. március 04. 12:10

Szerencsére 2014-ben még lesz esélyünk, hogy elkergessük ezt a kormányt.

2013. március 04. 12:10
Weisz Manfréd Huba
Kettős Mérce

A múlt héten az AB által megsemmisített egyházügyi törvény is az alkotmányba vésődik, és ezzel a kisegyházak parlamenti szabályozása is, amelyet minden testület bírált. Nem csak azt éri ezzel a Fidesz, hogy véglet megszünteti a kisegyházak egyházi státuszát, hanem még annak se enged, hogy erről ne a pártok, hanem a bíróság dönthessen. De a még maradék AB-t is leszedálja a kormány, megsemmisíti az elmúlt 22 év alkotmánybírósági döntéseit, és kimondja azt, hogy amit a kormány beleír az alaptörvénybe, az úgy van és kész, az AB azt nem vizsgálhatja. Amint pedig látjuk, a kormány mindent beleír az alaptörvénybe, így az AB gyakorlatilag egy üres lufi lesz a kormánytöbbséggel szemben.

A Fidesz már levetkőzte minden demokratikus álarcát, és láthatóan még saját köztársasági elnökének a véleménye se számít. Azt tesz, amit csak akar, miközben a volt köztársaság állampolgárainak tetszőleges részét, amit éppen kommunikációs szeszélye megkíván, céltáblává tesz. Ahogy ma a melegek, a hajléktalanok, vagy a nem házas fiatalok a céltáblák, holnap gyakorlatilag a jogbiztonság megszűnésével bármelyikünk az lehet. A kormány úgy játszik az alaptörvénnyel, mintha nem emberek életéről döntene.

Szerencsére civilek tüntetést szerveznek ez ellen a gazság ellen, és szerencsére 2014-ben még lesz esélyünk, hogy elkergessük ezt a kormányt. De ez az esély csak akkor lesz meg, ha minél szélesebb összefogást tudunk az Orbán-kormány ellen kiállítani, nem csak MSZP-s nyugdíjas káderek kívánják Orbán leváltását. Viszont ez még messze van, addig is szombaton tüntessünk a civilekkel, mert az alkotmány nem játék.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csaba Sz
2013. március 04. 22:46
2014 nektek a Parlamentbe jutás kérdését jelenti, ne álmodozzatok kormányváltásról, ahhoz kellene az 5% fölött is teljesíteni. Mindig ezzel a civil dumával jöttök, pedig már mindenkinek leesik lassan a tantusz, hogy ugyanazokról a hitgyülis arcokról van szó akik parancsra felvonulnak. Akkor is, ha egy olyan rádióért kell ajvékolni, amelyik nem fizette a frekvenciahasználati díjat, mer' azt hitte hogy neki szabad ilyet is csinálni.
zoltán
2013. március 04. 15:57
Huba, bezsongsz evvel az elkergetőzsdivel!
OberEnnsinnen
2013. március 04. 15:14
"Viszont ez még messze van, addig is szombaton tüntessünk a civilekkel, mert az alkotmány nem játék.”" És mi van, ha a Fidesz fogja magát, egyszerűen ELTÖRLI A SZOMBATOT? Te magad mondod: azt tesz, amit akar.
GV0917
2013. március 04. 15:11
Annyira lejárattátok a CIVIL fogalmát,hogy egyből a Chartásokra,a szadeszra, az anarchistákra, a maszoposokra és egyéb posztkommunista csoprtocskákra gondol mindenki aki hallja. Értelemzavaró mostmár az is,hogy létejött a CÖF. A ti megmondóitok ekkor vallottak színt! Elővették a billogvasat és rásütötték az "ÁLCIVIL"-t. Ami a Fidesz-KNDP kormány elzavarását illeti várjátok ki a végét! A roma jogvédők Kanadába már nem mehetnek.Ott a színesfém szakma befuccsolt.A franciák és az olaszok is bemutattak!Espanyába megint zűr van,nem érdemes odamenni.Maradnak. De a kipás volt munkásőr hova megy,azt nem tudom.Mert "odahaza " nincs kártérítés és dolgozni kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!