A „koalíciós tárgyalás” inkább ártott 2014 ügyének

2013. február 13. 17:11

A társadalom nagy része nincs készen arra, hogy e korszakváltásnak egyedüli vezető erejeként tekintsen az MSZP-re.

2013. február 13. 17:11
Bajnai Gordon
NOL

Kijelentette, hogy a szocialisták eltökéltek a megújulásban, de még mindig nem tudták lezárni a múltat. Mesterházy Attila újraválasztása után önkritikusan fogalmazott az elmúlt nyolc évről, másképp beszélnek már a 2006-os őszi eseményekről, megkövették a határon túliakat. Miben szeretné még, hogy az MSZP »lezárja a múltját«?

Azt gondolom, hogy az MSZP a történelmi vereség után egy – nemzetközi összehasonlításban is – nagyon gyors megújuláson ment keresztül. Az MSZP-nek ma egy tehetséges, fiatal vezetője van, aki a megújulást vezeti. Sokak jóslatával szemben a szocialista párt nemhogy nem omlott össze a vereség után, de jó vezetéssel stabilizálta magát és növelte a támogatottságát. Ugyanakkor szerintem még nem mozdult el érdemben arról a mélypontról, ahol Gyurcsány Ferenc lemondásakor állt egyes közvélemény-kutatások szerint. A magyar társadalom nagyon nagy része mondta azt 2010-ben, hogy soha többet nem szavaz az MSZP-re. Ugyanennek a tábornak most egyre nagyobb része azt mondja, hogy soha többet nem szavaz a Fideszre sem. Ha ennek a tömegnek nem nyújtunk világos alternatívát, ha nem tudjuk őket megszólítani, akkor nem lesz elég voks a Fidesz leváltásához. Azt látom, hogy bő egymillió szavazó hiányzik az ellenzéki oldalon ahhoz, hogy le lehessen váltani ezt a rezsimet. Ráadásul Magyarországon nem elég a Fideszt leváltani, új korszakot is el kell indítani. Azt látom, hogy a társadalom nagy része nincs készen arra, hogy e korszakváltásnak egyedüli vezető erejeként tekintsen az MSZP-re. Ezzel csak tényt közlök, nem értékelek. Magyarországon jó kormányzásra van szükség, amire az elmúlt húsz évben alig volt példa. A jó kormányzáshoz most új gondolatok, új szakértők és új módszerek bevonására van szükség. Eszem ágában sem volt az MSZP-t bántani, mert nem ez a cél. Arra akartam felhívni a figyelmet, hogy veszélyes olyan stratégiát építeni, amely eleve kudarcra van ítélve. Azt várja a választók nagy többsége, hogy közösen találjuk meg a kormányváltás és az új korszak megnyitásának módját. Olyan stratégia kell, amely ezt lehetővé teszi. Az MSZP-ben vannak olyanok, akik szerint mindezt egyedül is lehet. Az én néhány mondatom mindössze erről szólt, nem volt benne ellenséges szándék. Arra figyelmeztettem, hogy a pártérdeket felülírja az ország érdeke.

Úgy fordítsam le mindezt, hogy az MSZP csak akkor cselekszik az »ország érdekében«, ha beáll az Együtt 2014, így Bajnai Gordon mögé vagy mellé?

Ne fordítsa így le, mert ez félrefordítás lenne. Tavaly október 23-án tettünk egy nyitott javaslatot az ellenzéki oldal nagy szereplőinek arra, hogy a kormány- és korszakváltást csak együtt lehet megcsinálni. Az együttműködés formáját akkor nyitva hagytuk. Erre nagyon gyorsan érkezett két egyértelműen elutasító válasz: egy az LMP-től, egy pedig az MSZP-től. Utóbbi ugyanis, amikor összehívta az ellenzéki kerekasztalt, a meghívóban három dolgot is egyértelművé tett. Egyértelművé tette, hogy a tárgyalásokat ő akarja dominálni, a párt önállóan fogja megmérettetni magát a választáson, illetve azt, hogy az MSZP szövetséget köthet ugyan, de nem fog részt venni egy nagy összefogásban. Én személyesen nem kétlem a jó szándékot, de abban osztom sokak aggodalmát, hogy ez az egyetértés nélkül, sietve összetrombitált »koalíciós tárgyalás« inkább ártott, mint használt 2014 ügyének. Mindenesetre a fenti két visszautasítás, illetve a Fidesz választójogi módosítása kijelölte a pályát: ha változást akarunk, úgy választható pártalternatívát kell biztosítanunk a korszakváltás híveinek, és azoknak is, akik nem akarnak az MSZP-re sem szavazni. Ezen az úton megyünk most végig. Ha az elvekben és a programokban meg tudunk egyezni, akkor össze kell fognunk, különben 2014-ben nem lesz kormányváltás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Next adósság
2013. február 14. 07:05
A válság kezelés is ártott a libáknak. Hümm!
Fakutya őrnagy
2013. február 13. 21:36
Milyen "ügyének"? Idióta.
ouchy
2013. február 13. 21:23
Nem a koalíciós tárgyalás ártott a mozgalmuknak, tisztelt Bajnai úr, hanem az, hogy Ön össze-vissza beszél. Egyik héten csökkentenék a minimálbért, (ezzel többszázezer adozó polgárt vennének ki a sorból), másik héten ezt letagadja. Pont olyan ártatlan arccal, mint ahogy azt bizonygatta, nem felelős a libatenyésztők tönkretételéért. Tudta nagyon jól, hogy a miniszterelnök úr nem fog Önnel szóbaállni, de nyomta folyamatosan, hogy ártatlanul vádolják mindenféle csúnya dologgal. Ejnye-ejnye.
mákos lecsó
2013. február 13. 21:02
http://hvg.hu/itthon/20130213_finkelstein_birnbaum_fidesz_tanacsadok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!