Miskolci hagyomány

„Természetesen minden jó érzésű magyar polgárt fölháborított 2009-ben a miskolci rendőrkapitány nyilatkozata, amely rasszizmusában semmivel sem maradt el a jobbikos Gyöngyössy, vagy a fideszes Bayer – a rossz Bayer, mert van rossz Bayer és jó Bayer, ugye – mostani, nagy botrányt kavart megnyilvánulásaitól.

Az illetékesek akkor le is váltották a helyi főrendőrt, ami a miskolciak osztatlan tiltakozását váltotta ki. A protestálók élére a kormányzó szocialisták helyi potentátjai pattantak, akik árpádsávos lobogók alatt együtt tüntetve a rasszistákkal, gárdistákkal, fasisztákkal el is érték, hogy a cigányozó főkapitány visszakerüljön hivatalába.

Akkoriban úgy mondták, hogy a miskolciak adják a szocialista párt meghatározó erejét. Ehhez képest egy évvel később elbukták és a szélsőjobb kezére adták nem csak Borsodot, hanem egész Észak-Magyarországot. (A helyiek egyik vezére a párt etikai bizottságának elnöke is volt, aki arról híresedett el, hogy elzavarta a halasiakat, amikor azok panaszra mentek, miszerint egy amúgy is lejáratódott fiatalember, bizonyos Zuschlag nevezetű rémes dolgokat művel az Alföldön. Aztán a fiatalembert lecsukták, az etikus pedig magabiztosan intézkedik azóta is.)

Az egész történet még érdekesebbé válik, ha az ember elolvassa Benedek István Gábor most megjelent – Miskolc, Zsidó utca 46 című –- kisregényét és Pelle János hozzá csatolt történelmi összefoglalóját.

Mert ebből kis könyvecskéből kiviláglik, hogy a 2009-es események egy lokális hagyományba illeszkednek, amelynek lényege, hogy a miskolci kommunisták, szocialisták, baloldaliak mindig is vezető szerepet játszottak mindenféle helyi pogromban, üldözésben, rablásban, ölésben és aztán mindezek gyors felejtésében, elhallgatásban.”