Kétmillió

2013. január 09. 07:33

A patrióta gazdaságpolitika megpróbálja a lehetőségeinkhez mérten a hazai érdekeket is képviselni a nemzetközi porondon. Ez valóban szokatlannak számít az eddigi kurzusokhoz képest.

2013. január 09. 07:33
Szabó Anna
MNO
„Végül jöjjön a harmadik hír, miszerint az MSZP társadalmi összefogás platformja tegnap jelentette be »reális és megvalósítható« (értsd: nem unortodox) gazdasági programját, amely többek között a következőket ígéri: munkahelyteremtést, növekedést, társadalmi jólétet, felelős költségvetést, együttműködésen alapuló politikát, igazságos adórendszert, jogbiztonságot, hiteles gazdaságpolitikát, a különadók kivezetését, a reálkeresetek növelését, a foglalkoztatás költségeinek csökkentését, a kis- és közepes vállalkozások segítését és a banki hitelezés fellendítését. A lista legszebb vállalása, hogy az ellenzéki összefogás »visszaépíti a bizalmat a politika és a társadalom között«. Gondolom, körülbelül úgy, ahogy tették 2010 előtt is.

Arra, hogy a visszasírt ortodox módszereikkel, tehát a bankadó és a szektorális adók megszüntetésével vagy az ingatlanadó bevezetésével miként érnék el e figyelemre méltó célokat, nem tértek ki, pedig állítólag tavaly október óta járták az országot és intenzíven dolgoznak a programon. Mindenesetre, amíg meg nem valósítják itthon a Kánaánt és a teljes társadalmi jólétet, maradjunk annyiban, hogy az unortodoxia nem létezik. Van helyette viszont patrióta gazdaságpolitika, amely megpróbálja a lehetőségeinkhez mérten a hazai érdekeket is képviselni a nemzetközi porondon. Igaz, ez valóban szokatlannak számít az eddigi kurzusokhoz képest.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2013. január 09. 08:32
Rémület a Lánchíd Rádióban betelefonáló néni: én nagyon szeretem a miniszterelnököt, az orbán viktort. műsorvezető: igen, igen! bn: es a kormányt is nagyon szeretem műsorvezető (vidáman): ühümm, ühümm bn: mert én bevallom őszintén, diktatúrapárti vagyok. műsorvezető (levegőért kapkodva): khm, mar elnézést ... bn: és ez a kormány pontosan ugy csinálja, ahogy kell, diktatórikus intézkedéseket hoz, erre van szükség műsorvezető (teljesen összezavarodva): na de a szóhasználat, hogy ugy mondjam, en azt gondolom, hogy ez talan igy tégia ki ... bn (közbevág): mert mi volt a felsőoktatási törvény, ha tartózkodás mellett szükségszerűen diktatórikus intézkedés, mi volt a bankadó, ha tartózkodás mellett diktatórikus (tovább sorolja) műsorvezető (kétségbeesetten): de kerem, ezt a szot ne használjuk, mondjuk inkább azt, hogy rend vagy értékközpontúság. bn: jo, mondjuk.
balbako_
2013. január 09. 08:25
Minden adat azt mutatja jó irányba megy a magyar kormány. Európa csak tavaly 2millió munkanélkülit "termelt" az ortodox gazdaságpolitikájával. Mi 165 ezerrel több munkahelyet teremtettünk. Akik 80 % körüli eladósodással számoltak, most 100%, vagy afelett, mi 77% tartunk. Megjegyzem a mi ellenzékünk - akik tönkretették a gazdaságunkat - kevesli a sikert és mohón követeli az ortodox gazdasági modell bevezetését, amivel megduplázták az adósságunkat! Ráadásul baloldalinak, vagy balliberálisnak vallják magukat ez annyiból érdekes, hogy Európában ők harcolnak leghangosabban az ortodox gazdaságpolitika ellen!
Viktus
2013. január 09. 08:19
"Az emberek fizetik meg, nem a multik Amint arra sokan emlékszünk, a kormány nemrég igen nagy büszkeséggel jelentette be a rezsidíjak tíz százalékos csökkentését. Ez az intézkedés annyi médiatámogatást kapott és annyi megszólalást eredményezett a miniszterelnök és a szóvivők részéről, hogy feltétlenül azt kell hinnünk, a kormány komolyan azt gondolta, hogy politikailag nagyon jelentős lépést tesz azzal, ha ezen a területen is megpróbálja érvényesíteni „az emberek helyett fizessenek a multik" elvét. Csak éppen hamar kiderült, hogy ami elsőre jó ötletnek tűnik kommunikációs szempontból, azt nem biztos, hogy sikerül is megvalósítani, vagy hogy egyáltalán meg lehet-e valósítani. Most tekintsük el attól a nyilvánvaló ténytől, hogy a multik eszetlen sarcolása az egész országnak rossz – foglalkozzunk csak azzal, hogy a kormány meg tudja-e valósítani saját céljait. Az elmúlt napokban több olyan információ is napvilágot látott, melyek elég egyértelműen mutatják a rezsicsökkentés kudarcát. Az energiainfo.hu elemzéséből például kiderül, hogy a lakossági áramár csökkenését a szolgáltatók a magyar kis- és középvállalati fogyasztókra terhelik, vagyis a lakossági rezsicsökkentés árát jelentős mértékben a kkv-szektor fogja fizetni. A hazai kkv-k azonban egyrészt magyar szavazók tulajdonában vannak, másrészt a magyar munkavállalók egy jelentős részét foglalkoztatják. Az érzékelhető költségnövekedésre természetesen a kkv-k is az egyéb költségeik lefaragásával fognak válaszolni, ami az elbocsátásoktól a munkabérek visszavágásán át a más vállalatok szolgáltatásai iránti kereslet csökkenéséig bármiben jelentkezhet." http://velemenyvezer.blog.hu/2013/01/09/meg_a_rezsicsokkentest_sem_tudjak_rendesen_megcsinalni Na ilyen ez a patrióta gazdaságpolitika :D
Viktus
2013. január 09. 08:15
Patrióta gazdaságpolitika? :D A magyar szereplőket többségében hazavágták lásd. kkv szektor a közvetlen-közvetett terheléssel. Egyedül a multikat táncolják körbe stratégiai papírfecnikkel , de intézik nekik a támogatást meg az uniós pénzeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!