Ezer szálon kötődik a Fideszhez a Hallgatói Hálózat

2013. január 28. 17:47

Ezek után már azon sem lepődhetünk meg, hogy Szilágyi Áron András apja Áder János jelenlegi köztársasági elnökkel, az Országgyűlés volt elnökével együtt volt katona.

2013. január 28. 17:47
Hallgatói Hálózat
HaHa blog

„G. Szabó Dániel, az  ELTE-ÁJK hallgatója nem titkolja, hogy Martonyi János külügyminiszter volt irodájában, később pedig a kormány párizsi nagykövetének jelenlegi irodájában gyakornokoskodott. Azt is büszkén vállalja, hogy együtt síelt, sőt, táncolt is Orbán Ráhellel, Orbán Viktor miniszterelnök lányával. A kétszer is a Fideszre szavazó ifjú cserkész közösen dolgozott az EMMI jogelődjével, a NEFMI-vel egy ENSZ ifjúsági programon.

Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat ismert arca annak ellenére tartja magát függetlennek, hogy 2010-ben a belgrádi követségen a polgári kormány Külügyminisztériumának alkalmazottjaként dolgozott. Az ifjú Ákos-rajongó hölgy 2011-ben a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaként tudósított a jobboldali kormány EU elnökségéről a hivatalos honlapon.

De a Hallgatói Hálózat aktivistái nem csak a jobboldali, konzervatív holdudvarhoz kötődnek, hanem személyesen a polgári oldal vezető politikusaihoz is. Taibouni Chanez, a cívis város szülötte, Kósa Lajos különböző beruházásainak lelkes rajongójaként nőtt fel. A Fidesz ügyvezető igazgatója, a város polgármestere rendszeresen mondott beszédeket az akkoriban gyakran Heti Választ is olvasó egyetemista lány iskolájának évnyitóin. Ezek után már azon sem lepődhetünk meg, hogy Turai Eszter Korrina apja Pokorni Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel, az oktatási bizottság elnökével, az első Orbán-kormány oktatási miniszterével, míg Szilágyi Áron András apja Áder János jelenlegi köztársasági elnökkel, az Országgyűlés volt elnökével együtt volt katona. Az erdélyi származású Birtalan Gyula Gergő apja viszont Kövér Lászlóval, az Országgyűlés jelenlegi elnökével, Németh Zsolttal – a Johannita Lovagrend tagjával – és Tőkés Lászlóval ápolt baráti kapcsolatot a romániai rendszerváltás idején.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
janika
2013. január 29. 10:29
Ismerem Dániel Pétert sőt,gyakran beszélek vele.Gondoljátok, hogy ragályos? Igaz katonák nem együtt voltunk.
Zokni
2013. január 29. 10:12
Ez érdekes, ez idáig a cikkhez 99-en szóltak hozzá. Ebből az első húsz, úgy tűnik teljesen tájékozatlan. Ugyanis a cikk egy realista gúnyirat arról az ócskaságról, hogy a Magyar Nemzet-nek elkeresztelt újság, - mely ismert módon KÖZVETLENÜL (anyagilag, személyekkel) kötődik a Párthoz...-, eme elfogulatlanságát nem is titkolva, összeszedte a szerintük nem eléggé Fideszhez domesztikált "HAHA" diákmozgalom "balliberálisnak" mondott egyes személyes kapcsolódásait, hogy bizonyítsa: a közösség az Mszp fiókalapszerve. És Önök meg habzsolják a maszlagot.
buddhafoga
2013. január 29. 07:43
Akárki akármit mond, megnyilvánulásaik alapján ez egy szélsőbaloldali anarchista banda.
népnemzet
2013. január 29. 04:29
Érdekes, Orbán Viktor és tettestársainak Soros-kötődése, angliai, amerikai tréningjei nem merültek fel az mn "leleplezésében". Amiként a Kàdár-huszár belügyér vejének szellemi vezérlete sem. Igaz, az elhanyagolható részletekre kár időt vesztegetni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!