Az LMP szóvivőinek levele a tagsághoz

2013. január 29. 16:58

Emlékezzetek: a zöldek nem jobboldalt, nem baloldalt vannak – hanem elöl.

2013. január 29. 16:58
Csiba Katalin, Heltai László
Facebook

„Bizonyára többen is kaptatok támogató és biztató levelet olyan szimpatizánsoktól, akik eddig tisztes távolságból aggódva figyelték a bizonytalan politikánkat, most viszont egy lépéssel közelebb érzik magukat az LMP politikájához. Velük kerületi és területi szinten minél hamarabb vegyétek fel a személyes kapcsolatot, beszélgessetek és bővítsük azt, amink van és építsük újjá azt, ami most kissé visszaesett. Új lendületet vehetünk azzal, hogy a helyi építkezésre és helyi ügyekre figyelünk a következő napokban, hiszen sok helyen kell a most megnyíló fülekbe elénekelni az üzeneteinket.

Példa erre az az országjárás, amit Szél Detti és Schiffer András holnap kezdenek el Tiszaszőlősön és Szolnokon, majd következő héten Berhidán folytatják. »Meg kell erősíteni a helyi gazdaságokat« címmel mutatják be az LMP zöld gazdaságépítő és munkahelyeket teremtő javaslatait (amiket az elmúlt hónapokban dolgoztunk ki).

Az Országos Választmány mandátumát a Kongresszus egy hónappal meghosszabbította annak érdekében, hogy a kialakult helyzetet gördülékenyen kezelni tudjuk. A Választmány a hátralevő idejében az eddiginél sűrűbb tájékoztatást fog küldeni a folyó ügyekről. Az OV szerdán, a kongresszus megbízása alapján felállítja azt a delegációt, amelyik csütörtöktől megkezdheti a tárgyalást a kilépőkkel a békés kiválás mikéntjéről, s a frakció fenntartásáról. A kongresszus arra kérte az OV által kijelölt delegációt, hogy a tárgyalás során legyen kiemelt szempont az LMP parlamenti képviseletének megőrzése és olyan helyzet elkerülése, amiben az LMP parlamenti frakciója nem kizárólag az LMP-t képviseli.

Emlékezzetek: a zöldek nem jobboldalt, nem baloldalt vannak – hanem elöl.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2013. január 30. 08:29
Bullshit! Rangers lead the way! Hoo-ah!
cutcopy
2013. január 30. 08:10
"zöldek nem jobboldalt, nem baloldalt vannak – hanem elöl" A Cohn-Bendit vonalon viszont sosem zárta ki egymást a zöld és a bal /Karácsonyékról nem is beszélve/, ne tessék most ezt hirtelen megtagadni..
Papuska
2013. január 29. 22:51
Mi az, hogy a zöldek nem jobb oldalt vannak, nem baloldalt, hanem elől? Karácsony kijelentette, hogy a "szakadárok" egy új baloldali pártot hoznak létre. Ez nem középen van? Nekem úgy tűnik. A mai politikai valóságban, Magyarországon, a jobb és bal itteni jelentése szerint kijelenteni a baloldaliságot egyenlő a kritika nélküli Gyurcsányizmussal! Ma itt nálunk ezt jelenti, és ezt vállalták be, bármit is gondoltak Karácsonyék!
GV0917
2013. január 29. 22:48
Nagy kihívás lesz 2014!Jönnek a zőldek! Hát innen nézvést úgy látszik,mintha mennének! Most aztán,miként a darumadár fenn az égen a vidéken szálldogál.A Tisza mentén Széll és Schiffer egy gyűlésen meg-meg áll! Darumadár,ha lehet,vidd el ezt a levelet. Mondd meg az én tagságomnak ,ne feledjen, szavazzon meg, ezután is engemet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!