Semjén, a jó tanuló

2012. december 10. 11:13

Terel a politikus, terel a Pázmány, és kicsit az ELTE is – miközben a lényegről, hogy a kormány második embere plágiumvétséget követett el, és ezért morálisan alkalmatlan a hivatalára, próbálnak nem tudomást venni.

2012. december 10. 11:13
A szerk.
NOL

Hogy Semjén csalt, azt pontosan tudják a Pázmányon (ahol csak arra a fel nem tett kérdésre válaszoltak, hogy a doktorit jogszerűen minősítették-e át PhD-vé, anélkül, hogy a plágiumváddal foglalkoztak volna), és tisztában van vele maga Semjén is, aki nem az illegális gondolatkölcsönzés tényét vitatja, hanem azzal »védekezik«, hogy jó tanuló volt.

Vagyis terel a politikus, terel a Pázmány, és kicsit az ELTE is – miközben a lényegről, hogy a kormány második embere plágiumvétséget követett el, és ezért morálisan alkalmatlan a hivatalára, próbálnak nem tudomást venni. A maguk szempontjából persze mindnyájuknak igaza van: Magyarországon 2010-ben olyan világ kezdődött, amelyben sem az egyetem, sem a közvélemény nem illetékes. Az egyetlen ember pedig, aki erkölcs, pályafutás, felemelkedés és bukás kérdésében ítéletet mondhat, nem szólalt meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2012. december 10. 16:55
Több diplomadolgozat konzulense voltam. Ez azt jelenti, hogy a hallgatóknak szövegelrendezést, érvtechnikát, kiegészítésként komplett gondolatsorokat javasoltam, esetenként le is írtam, mit, hogyan és miért. A munkák valamennyi fázisát írásban véleményeznem kellett. Fázisokat nem lehetett kihagyni. Ezek után született döntés. Mivel fentiek évtizedek óta előírásosak, feltehetően Semjén bírálata is így zajlott. Innen kezdve az egész ballib hiszti szimpla aljasság. Molnár Attila Károly védekezése szánalmas. (Megjegyzés: mikor kerül elő Furcsány szakdolgozata? Mikor virít a biológia-technika szakos, felvételi nélkül kozgázra juttatott államférfi?)
2012. december 10. 15:54
És ki váltotta meg az ufókat?
6qwasyx
2012. december 10. 13:41
Zsóti! A pedofíliával hogy állsz?
Soma
2012. december 10. 12:52
Droidok! Mára ignor!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!