Szlovák politika for dummies

2012. november 19. 12:59

Avagy az utóbbi év krónikája.

2012. november 19. 12:59
Felvidék Népe Front
Felvidék Népe Front

Nacionalista bal:

Smer - nagyjából 40-45 százalékos támogatottság, egység, jóság, kormányzás

Nacionalista jobb:

SNS - stabilan 3-4 százalék körül, Slota formálisan visszavonult, egy erőtlen csinovnyik helyettesíti

Szlovák Testvériség - 1-2 százalék és emelkedik. Ők a menetelő nácik, ergo a szlovák Jobbik kitörés előtt, tüntetnek, demonstrálnak, most épp a magyarok helyett a cigányokat preferálva.

Szlovák jobb:

SDKÚ - Elnököt váltottak, a régi elnök kibukott a szűkk örű vezetésből és fúrja azt. Az egykori vezető kormánypárt szétesés előtt áll, miközben liberális reformpártból haladnak a populista centrum felé. (4-9 százalék)

KDH - A háromból kettő fiatal kereszténydemokrata képviselő kivált és új pártot alapított, a harmadik önálló platformot alapított és látványosan különutas politikát folytat. A párt vezetője diplomát schmittelt, de nem bukott meg. (7-8 százalék)

Híd - Bugár pártja folyamatosan morzsolódik, egyelőre helyi szinten menekülnek a tisztviselők a pártból, ami úgy tűnik, eszmeileg kiüresedett. (6-8 százalék)

A fenti három formáció megalakított egy népi platform nevű közös szövetséget és azt hirdetik magukról, hogy ők “az” ellenzék.

Resztli:

Egyszerű Emberek - Inkább képviselők laza szövetsége, mint párt, ide-oda csapódó tagokkal és vállalhatatlan, vulgáris, de leginkább átlátszóan hazug pártelnökkel. Egyelőre egy képviselő vált ki (7-8 százalék)

Szabadság és Szolidaritás - Ha emlékeim nem csalnak, az utóbbi egy-két évben Magyarországon a SaS volt a mintapárt, a kis állam szószólója. Miután másfél év kormányzás után kibukott, hogy nem értenek semmihez, visszatértek a hagyományos témákhoz - melegek élettársi viszonya, marihuána legalizálása (5-6 százalék).

Új Többség - A KDH-ból kivált két fiatal képviselő pártja. Most tűntek csak fel, de igazi program nélkül is a legközelebb állnak a “hiteles ellenzék” fogalmához. Egyelőre mindenféle buliból kihagyják őket. (3-7 százalék)

MKP - Önigazolási gondokkal küszködve, nem sokkal, de stabilan a parlamentbe jutási öt százalékos küszöb alatt a párt. Kisebb lemorzsolódás itt is volt, hivatalosan önállósodott az ifjúsági szervezet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!