Nyílt levél Bencsik Andráshoz!

2012. október 25. 02:03

Mit szóltál volna ahhoz, ha a januári Békemenet után én meg azzal foglalkoztam volna, hogy miért mentél el közel egy hónapra Kínába nyaralni?

2012. október 25. 02:03
Széles Gábor
Facebook

„Kedves András!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy amit velem kapcsolatban nyilatkoztál a HVG-nek az hazugság volt. Nevezetesen, hogy október 23.-án illetve a Békement ideje alatt én a Seychelles szigeteken nyaraltam. Tudod, ebben az a szomorú, hogy ha valaki megnézte az öt napos nyaralásomról feltett fényképeket a Facebook-on, akkor a rajtuk lévő dátumok alapján is láthatta, hogy az jóval korábban volt, mint okt. 23-a. /Most is megnézhető./

Természetesen a HVG-nek mondott hazugságodért nem foglak beperelni és nem fogok kártérítési pert sem indítani ellened, mert nem célom a tönkretételed. Annak ellenére sem, hogy te a meggondolatlan kijelentéseid miatt korábban gátlástalanul olyan helyzetbe akartad hozni az ECHO Tv-t több műsoroddal, hogy nagyon komoly kártérítési pereknek nézhetett volna elébe. /pl.: Demján Sándorral kapcsolatos adás./

Különben meg, arra a kérdésre, hogy hol voltam a Békemenet ideje alatt, nyugodtan válaszolhattad volna, hogy nem tudod. De téged nem az igazság érdekelt, hanem valamiféle forrófejűség hajthatott, valami gyűlölet ellenem, akitől csak segítséget kaptál az elmúlt években. Emlékezz vissza mielőtt indult a Demokrata műsorod adása az ECHO tv-ben én kerestelek meg azzal az ötlettel, hogy ha lenne az újságodnak a tv-ben műsora, az segíthetne ismertégben, a példányszám növelésében. A műsorod indulásától a műsor befejezéséig soha egy fillért nem kért az utasításomra tőletek a csatorna. Azt gondolom, Te is tudod, hogy minden műsornak vannak gyártási költségei. Én végig úgy gondoltam és ma is így gondolkodom, hogy ezzel a lapodat segítettem, mert bizony akkor már vészes hírek keringtek a Demokrata eladatlan példányainak tömegére vonatkozólag.

Sajnálattal kell azt is megállapítanom, hogy azzal foglalkozol, hogy a magán életemben öt napot hol nyaralok, és mivel töltöm az október 23.-át. Mit szóltál volna ahhoz, ha a januári Békemenet után én meg azzal foglalkoztam volna, hogy miért mentél el közel egy hónapra Kínába nyaralni?

Mindezekből is látszik, hogy könnyedén sértegeted a barátaidat -akik segítenek rajtad-, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy te szeretnéd.

Szóval csak arra kérlek, hogy mielőtt forrófejűen válaszolnál erre a levélre…. egy kicsit szállj magadba.

Üdvözlettel, Széles Gábor.

ui.
Ha pedig valakit a valóság is érdekel, a Békemenet ideje alatt -akárcsak a 2010-es választások idején- folyamatos kapcsolatban voltam az ECHO Tv vezérlő termével. /Ha érdekel, azt is szívesem megmondom, hogy a vezérlő teremtől milyen távolságra…/ Akkor is, és most is rendkívül fontosnak tartottam ezt a szerepemet, egy ilyen kiélezett belpolitikai helyzetben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yetee
2012. október 28. 10:55
Idióta!
Hol'O Zoli
2012. október 28. 10:55
Hány zsidó kommentel itt? Persze egy takonygerincű sem válaszol... .-)))
HattoryHanzo
2012. október 28. 10:52
"Bizonyítsuk be, hogy van kitartásunk, inkább vállaljuk az átmeneti szegénységet, mint az örökös rabigát."
rogananti
2012. október 28. 10:52
Kb. ezt a színvonalat várjuk el hasonló kaliberű exkomcsiktól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!