Alaptörvény-módosítgatások gittegyleti szinten

2012. október 13. 13:47

A Fidesz, vérszemet kapva kétharmados többségétől, alkotmánymódosításba fog alkotmányellenes ötleteinek keresztülvitelére.

2012. október 13. 13:47
Riba István
hvg.hu

„A regisztrációs eljárás ötlete azonban olyan sok sebből vérzik, hogy jobbnak tűnt az alaptörvénybe emeléssel megelőzni az esetleges alkotmánybírósági verdiktet. De ezt sem sikerült Lázárnak a módosító javaslat első változatában úgy megfogalmaznia, hogy biztosan kiállja az AB próbáját, ezért kellett aztán Salamonnak az alkotmányügyi bizottság döntése nyomán újabb változatot beterjesztenie. Így az alaptörvény része lenne, hogy csak az az állampolgár gyakorolhatja választójogát, aki regisztráltatta magát, mégpedig személyesen vagy azonosításra alkalmas módon elektronikus úton, illetve a külföldön élők – de csakis ők – akár levélben is.

Nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz, vérszemet kapva parlamenti kétharmados többségétől, alkotmánymódosításba fog alkotmányellenes ötleteinek keresztülvitelére és az AB valószínű elmeszelő döntésének kivédésére. A 2010-es kormányváltást követően tizenkétszer módosították a régi alkotmányt, és a legtöbbször még a minimális vitát is igyekeztek elkerülni azzal, hogy egyéni képviselői indítványként, sürgősséggel adták be javaslataikat. Mindössze három indítvány volt minisztériumi előterjesztés, az alkotmányosan kényes kérdések szinte mind megkerülték a törvénytervezeteknél egyébként szokásos véleményezési kört.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ászok
2012. október 14. 11:41
Már megint lehullt a lepel Pubi. Ismer valaki is olyan embert aki jogai eltulajdonítását örömmel éli meg? Akkor mivel magyarázható ha a fenti vélemények gazdái ebben tettenérhetők. Önök kérem vagy a Fidesz fizetett ügynökei vagy nagyon naívak azaz Kósa után ahhoz az egymillió hülyéhez vagy olyan extrém sportot kedvelők táborához tartoznak akik az ugrást gumikötél nélkül végzik. Mert ennek bizony ez lesz a vége.
Agnieszka
2012. október 14. 08:41
Nem értem a folyamatos tiltakozást a regisztráció ellen. Volt itt 2002-es választás 23 millió románnal, nyugdíjat itt is, ott is a jövőben felvevő erdélyiekkel, szegény Kövér köteles kiforgatásával, valószínű szavatzatszámlálási trükkökkel, ha nem lett volna még ez is, újraszámolták volna a szavazatokat, nagy lebőgés lett volna a gonosz Fidesznek. 2006-ban jöttek az újabb trükkök, az óriási médiafölénnyel ügyesen elhitetve a hazugságokat. A regisztráció arra jó, h. az utólsó 2 hétben, azzal, hogy miután megnyertük a választásokat -mellékesen volt a lehetséges csalásokra baloldalról ilyen értelmű felhívás 2010-ben -bottal üthetik a nyomunkat. Nem lett volna baj, hogy nyertek, csak ne hozták volna a deviza hitelezést az országra, a régióban hallatlan módon, meg sikerült volna az EU-s pénzeket a nagy Bajnai vezette hivatalnak jobban átgondolt célokra osztani, meg az államadósság nem nőtt volna bő másfélszeresére. Mi az, h. hitelt kellett felvenni a nyugdíjak kifizetésére? Miféle magán nyugdíjpénztár az, amit az állam által felvett hitelből kell fizetni és a hozam aztán az a nevetséges szint, amire fény derült? Nem értettünk hozzá? Akkor mihez tetszettek érteni? Azóta meg tetszettek tanulni? Hát, ezt nagyon reméljük. A megvalósult Leaderezés sem volt kismiska! Szóval, előre, regisztráljon mindenki, akinek fontos, h. az irányító elit megválasztásával az ország vezetésére hatást gyakoroljoön, igenis, minden szavazat számít! Honnan veszik, h. nem a balosok(?) ill. inkább jelenegi kormányellenesek fognak sietni regisztrálni? Elsülhet ez bármelyik politikai erő számára előnytelenül.
ROHADÉK HVG
2012. október 14. 06:12
Ez a firkálmány is igazolja nevem, az vagyok, aki, ami, egy rohadék, egy rohadék ballibancs szerkesztőség.
Kal
2012. október 14. 00:01
+k
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!