A DK elutasítja a történelemhamisító kerettantervet

2012. október 31. 08:52

A tananyag nyilvánvaló aktuálpolitikai célból elhazudja a ma hatalmon lévő, a demokráciát fölszámoló jobboldal demokratikus riválisainak történeti-szellemi előzményeit.

2012. október 31. 08:52
Niedermüller Péter
Niedermüller Péter
Demokratikus Koalíció

„A Demokratikus Koalíció legrosszabb sejtelmeit látja igazolódni a kiadott kerettanterv »Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek« címet viselő részeivel kapcsolatban. Az anyag jól láthatóan a pillanatnyilag hatalmon lévők politikai céljainak megfelelő irányba kívánja terelni a tanulók oktatását, nevelését.

A szerzők jól megtanulták, és egy pillanatra sem tévesztik szem elől Orwell 1984-ének egyik fő jelmondatát: »Aki uralja a múltat, uralja a jövőt is. Aki uralja a jelent, uralja a múltat is.«

Mint a Történelemtanárok Egyletének e héten nyilvánosságra került elemzéséből kiviláglik: a tananyag nyilvánvaló aktuálpolitikai célból elhazudja a ma hatalmon lévő, a demokráciát fölszámoló jobboldal demokratikus riválisainak történeti-szellemi előzményeit. Nem esik szó a kiegyezéstől a felszabadulásig terjedő nyolc évtizedben demokratikus követeléseket megfogalmazó ellenzéki mozgalmak egyikéről sem, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártról például 1945-öt megelőzően említés sem történik.
Ahogyan Kósa Lajos akarja a mai közéletből reformkommunistaként és az ’56-os forradalmat leverő erők szellemi örököseként kiiktatni a szociáldemokrácia egyik hazai irányzatát képviselő MSZP-t, úgy vési ki a tananyag Magyarország 1945 előtti történetéből a teljes szociáldemokráciát. Ahogyan a mai kormánypropaganda próbálja elhazudni az 1989-90-es rendszerváltást, és a Fidesz 2010-es hatalomra jutásához kötni annak kiteljesedését, úgy a tananyag sem tesz említést a rendszerváltás előzményei közül a monori találkozóról, a demokratikus ellenzék erőfeszítéseiről (szamizdatirodalom, Társadalmi szerződés, stb.) vagy az MSZMP fölszámolását kivívó reformköri mozgalomról, csakis a mai Fidesz szellemi előképének tekinthető lakiteleki találkozóról.

A Demokratikus Koalíció határozottan elutasítja a történelemhamisítást.
A 2014-es kormányváltást követő legsürgősebb teendők között tartja számon az ideológiailag és politikailag elfogult Nemzeti Alaptanterv és kerettantervek átdolgozását, a közoktatást az állami igehirdetés terepévé züllesztő törvények hatályon kívül helyezését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2012. október 31. 12:13
Ez a bolsevik beszél történelemhamisításról akinek '56 máig is ellenforradalom..?
tevevanegypupu
2012. október 31. 11:28
Nhat. meg hogy meghamisitjak meg nem esik szo rola..Hogy nekunk, idosebbeknek micsoda oruletes baromsagokat, hazugsagokat es gyalazatot kellett megtanulnunk a vilag es magyarorszag meghamisitott tortenelmebol a kommunista rendszer alatt, az nem kifejezes. Szoval jobb lenne, ha a DK - es benne a volt kommunistak akik nem hogy valasztasi lehetoseget nem adtak, de buntetesek terhe alatt kenyszeritettek az embereket a gyalazatos meseik meghallgatasara es a tanulasara - befogna de nagyon. De nagyon-nagyon. Es ha mar kommunistabol szocialdemokratava hazudtak magukat, akkor jobb lesz, ha tudomasul veszik, hogy az igazi szocialdemokratakat eppen elodeik es kozuluk is sokan tettek tonkre. Valoban kell tanitani, sot kotelezo. De akar megkerdezhetik Vitanyi Ivant is, mondja mar el oszinten hogy s mint volt , o atelte.
imres
2012. október 31. 11:25
Nézd Niedermüller elvtárs! Én nem tudom, mit tartalmaz a tanterv, de azt tudom, hogy az 1919 augusztus elseje utáni zűrzavaros időszakban Szociáldemokrata kormány alakult. Azt is tudom, hogy létezett a Bethlen-Peyer paktum, ami hosszú ideig meghatározta a 2 vh. közötti baloldal viszonyát a hatalomhoz. Ezek is kimaradtak? A Népszaváról sincs egy sor se? Niedermüller elvtárs! Ezt én nem hiszem el. De te biztos jobban tudod.
Alarik
2012. október 31. 11:03
Köszönjük a véleményt Alsómolnár úr, az élet megy tovább.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!